Allende lánya a képviselőház elnöke

Vágólapra másolva!
Isabel Allende szocialista képviselőt, az 1973-ban az Augusto Pinochet tábornok vezette lázadás során meghalt Salvador Allende köztársasági elnök lányát választotta elnökéül kedden a chilei képviselőház.
Vágólapra másolva!

"Az egyenesség, az erkölcs és a társadalmi igazságosság eszményei, amelyek élete vezérelvei voltak, ma fontosabbak, mint valaha" - idézte fel édesapja emlékét megválasztása után mondott beszédében Isabel Allende. Az 58 esztendős képviselőnőt igen szoros eredménnyel - 58 szavazattal 57 ellenében - választották meg.

1973. szeptember 11-én a chilei légierő és a szárazföldi hadsereg lázadó egységei támadást indítottak az elnöki hivatal, a Moneda-palota ellen. Salvador Allende, Chile törvényesen választott elnöke - az első demokratikusan választott baloldali elnök a nyugati féltekén - ekkor halt meg, máig sem teljesen tisztázott körülmények között. A hivatalos változat szerint - amelyet híveinek egy része is elfogad - az elnök inkább öngyilkos lett, semhogy a lázadók kezére kerüljön.

Pinochet tábornok, a lázadók vezetője 1990-ig maradt hatalmon. Allende családja 1989-ig Mexikóban élt száműzetésben. Isabel 1993-ban lett először képviselő, majd 1997-ben és 2001-ben is újraválasztották.