Tovább működhet a német neonáci párt

Vágólapra másolva!
A német kormány és a parlament hiába kezdeményezte a neonáci Nemzeti Demokrata Párt betiltását, az alkotmánybíróság szerint nem lehet folytatni a betiltásra vonatkozó eljárást. Kiderült ugyanis, hogy a német kormányhoz közeli provokatőrök épültek be a pártba, és részben az ő tevékenységük adta a vádak alapját.
Vágólapra másolva!

A német alkotmánybíróság elutasította a kormány és a parlament beadványát, amely a neonáci Nemzeti Demokrata Párt betiltását kérte - jelentette a BBC. A bíróság már egy évvel ezelőtt felfüggesztette az eljárást, kiderült ugyanis, hogy a párttal szembeni vádak alapját kormányhoz közeli provokatőrök tevékenysége adta.

Az NDP azt állította, hogy a kormány arra utasította beépített embereit, hogy gyűlöletet keltsenek, és hogy szándékosan erőszakos neonácikat toborozzanak a pártba. A kormány határozottan tagadja, hogy provokatőröket épített volna be a neonáci szervezetbe.

A párt betiltása az alkotmánybíróság szerint azért nem lehetséges, mert miután kiderült, hogy beépített provokatőrök voltak az NDP, nem lehet folytatni az eljárást. A testület elnöke emlékeztetett arra, hogy az alkotmánybíróság nem a párt alkotmányosságát vizsgálta. A bíró hozzátette, elutasító döntésüket a kormány módszerei miatt hozták meg.

A német kormány 2000-ben tette meg az első lépéseket az NDP betiltására, miután több neonácikhoz kapcsolódó bűncselekmény is történt. A kormányhoz csatlakozott a parlament is, amely szintén kérte a bíróságtól a párt betiltását. A képviselők arra hivatkoztak, hogy az NDP veszélyt jelent a német demokráciára.