Órákon belül indulhat a támadás

Vágólapra másolva!
A Pentagon egyik vezető hivatalnoka közölte George Bush amerikai elnökkel, hogy az amerikai csapatok készen állnak az Irak elleni támadásra, és csak a parancsára várnak. A támadás órákon belül megindulhat.  Franciaország és Németország elítélte a küszöbön áló katonai csapást az ENSZ BT szerdai ülésén. Az amerikai elnök és a brit kormányfő szerda délután 20 perces telefonbeszélgetést folytatott. Közben a jelentések szerint már megadták magukat az első iraki katonák - szám szerint 17-en.
Vágólapra másolva!

Franciaország és Németország egyaránt elítélte az Irak elleni háborút az ENSZ Biztonsági Tanácsának szerdai ülésén, alig pár órával azelőtt, hogy lejár az amerikai elnök által Szaddám Huszein Iraki elnöknek adott 48 órás határidő. A német külügyminiszter, Joschka Fischer kijelentette, országa "nyomatékosan visszautasítja a küszöbön álló háborút", míg francia kollégája Dominique de Villepin szerint az erő alkalmazása csak felbőszíti a nemzetközi terrorizmust.

Irak-oldalhttp://www.origo.hu/irakHírek és háttér az [origo] oldalán

Szerda délután húszperces telefonbeszélgetést tartott Tony Blair brit kormányfő és George Bush amerikai elnök - közölte a Downing Street. A brit miniszterelnöki hivatal nem árult el részleteket a tárgyalásról. A két vezető szombaton személyesen tárgyalt egymással az Azori-szigeteken rendezett brit-amerikai-spanyol csúcstalálkozón. Blair és Bush azóta egyszer már beszélt telefonon. Szerdán kora este Blair belső kabinetjének több tagját fogadta a Downing Streeten; a tanácskozáson megjelent John Prescott miniszterelnök-helyettes, Jack Straw külügyminiszter és Alistair Darling közlekedési miniszter.

George Bush amerikai elnök eközben levélben fordult az Egyesült Államok kongresszusához, melyben formálisan is megindokolta az Irak ellen tervezett háborút. Bush levelében közli a kongresszussal, hogy nem sikerült diplomáciai úton megoldani a problémát, és összekapcsolja a katonai akciót a terrorizmus elleni háborúval.

A csapatok készen állnak

Az amerikai csapatok készen állnak Irak megtámadására. A CNN információi szerint ezt egy magas rangú amerikai katonai tisztviselő közölte Bush amerikai elnökkel. Az amerikai hadsereg így már csak az elnök parancsára vár a támadással, amely órákon belül megindulhat.

Szemtanúk szerint több száz harci jármű halad az iraki határ felé. Az utat 26 kilométer hosszan tankok és más katonai járművek foglalták el. Az Itar-TASZSZ hírügynökség pedig kuvaiti forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy az amerikai seregek bevonultak az iraki-kuvaiti határon lévő demilitarizált övezetbe. Egy amerikai tábornok ezt cáfolta.

Az amerikaiak tervei szerint a hadmozdulatokat intenzív légicsapásokkal kezdik, amelyeket a szárazföldi erők támadása követ. Közben jelentések szerint több iraki katona - szám szerint 17-en - átlépték a kuvaiti határt és megadták magukat az amerikaiaknak.

Az akciót nehezítheti, hogy még mindig erős homokvihar dúl a kuvaiti-iraki határon, amely jelentősen rontja a látási viszonyokat, komoly károkat okozhat a harci berendezésekben, ugyanakkor segíti a katonákat abban, hogy észrevételnül behatoljanak Irakba, és a forróság sem olyan elsviselhetetlen a szeles időben. Az időjárási előrejelzések szerint a következő napokban tovább romlik majd az idő. Egy amerikai katonai vezető azt közölte, a homokvihar nem befolyásolja a hadműveletek megindítását.

Forrás: EPA
Forrás: EPA

Bush helyi idő szerint csütörtök hajnalig adott határidőt Szaddám Huszeinnek és fiainak, hogy elhagyják Irakot. Ellenkező esetben az amerikai csapatok támadást indítanak az ország ellen. Az elnök ugyanakkor azt is kijelentette, hogy a támadás időpontjáról az Egyesült Államok belátása szerint dönt majd. Magas rangú amerikai tisztviselők pedig emlékeztettek arra, hogy az amerikai csapatok Afganisztán ellen is csak több mint két héttel azt követően indítottak támadást, hogy lejárt az elnöki ultimátum.

Szaddám Huszein eközben semmi jelét nem adta annak, hogy hajlandó lenne teljesíteni az utlimátumot, jóllehet Bahrein felajánlotta a diktátornak, hogy befogadja, ha úgy dönt elhagyja az országot.

Irak: A támadók a biztos halállal néznek szembe

Mohamed Szaed Szahaf, iraki hírközlési miniszter szerdán bejelentette: országa ellenáll minden agressziónak. "Az Egyesült Államok azt mondja katonáinak, hogy piknikelés lesz megtámadni Irakot. Ez azonban egy buta hazugság, mert valójában a biztos halállal néznek szembe" - mondta az iraki miniszter. Az Iraki parlament szerdai rendkívüli ülésén biztosította Szaddám Huszeint a 22 milliós iraki támogatásáról.

Eközben azonban lassan kiürül Bagdad. A boltosok lehegesztik, bedeszkázzák üzleteiket, és aki teheti, autójába zsúfolva értékeit, elhagyja az iraki fővárost. Bagdadban a jelentések szerint máris akadozik az áramellátás, a lakosság zöme óvóhelyekre húzódott, a forgalom lecsökkent, csak a hadifelszereléseket és katonákat szállító teherautók dübörögnek az utcákon - írja a BBC.