Kuba: kompot térítettek el

Vágólapra másolva!
A havannai kikötőből legalább ötven utassal a fedélzetén az Egyesült Államok felé eltérítettek egy komphajót. Két héten belül ez a harmadik jármű, amelyet illegális eszközökkel az USA felé irányítottak.
Vágólapra másolva!

Az FBI szóvivője is megerősítette, hogy ismeretlen személyek -legalább tizenöt-húsz eltérítőről beszélnek- ötven utassal a fedélzetén eltérített egy Havanna kikötőjéből induló belföldi komphajót. az utasok közül nyolc kiskorú gyermek. Az esetről a kubai hatóságok értesítették az FBI-t.

Az eltérítők utasítására a belföldi kompjárat a floridai Key West felé vette az irányt. A korai kalózok kései leszármazottjai, akik három, eddig közelebbről meg nem határozott típusú lőfegyverrel, és késekkel vannak felfegyverkezve azzal fenyegetőztek, hogy vízbe dobják az utasokat, ha az amerikai Parti Őrség megpróbálja megakadályozni őket partra szállási szándékukban.

Az utóbbi napokban megszaporodott a Kubát illegálisan elhagyni vágyók száma: az utóbbi két hétben két kubai repülőt térítettek el az Egyesült Államok felé. Hajót eddig még nem térítettek el Kubából.