Patthelyzet az eltérített kubai komphajón

Hamar kifogyott az üzemanyag a szerdán Havannában eltérített kubai komphajóból, ezért a kubai hatóságok bevontatták egy közeli kikötőbe. Az eltérítők az Egyesült Államokba akarnak eljutni, ezért túszul ejtették a hajó utasait.

Továbbra is túszok annak a havannai komphajónak az utasai, amelyet szerdán térített el nyolc-tíz, késekkel és pisztolyokkal felfegyverzett férfi a Havannai-öbölben, azt követelve a személyzettől, hogy vigye őket az Egyesült Államokba.

A kubai televízió csütörtöki jelentése szerint a vízi jármű a Havannától 50 kilométerre nyugatra fekvő Mariel kikötőjében vesztegel, ahova a csütörtökre virradó éjszakán vontatták be a kubai hatóságok, miután  a kubai partoktól 50 kilométernyire kifogyott a hajóból az üzemanyag, és a jármű tehetetlenül sodródott a tengeren. (A jármű rendesen a Havannai-öbölben teljesít helyi szolgálatot, ezért csak kevés üzemanyaggal töltik fel tartályát.)

A televízióban beolvasott hivatalos közlemény szerint a komphajó eltérítői az Egyesült Államok partjaiig elegendő üzemanyagot követelnek a hatóságoktól, a hatóságok pedig arra próbálják rávenni őket, hogy engedjék szabadon túszaikat. Eddig azonban csupán egy beteg férfi és két nő hagyhatta el a hajót az ötven túszul ejtett utas közül - jelentette az AFP francia hírügynökség.

A hivatalos közlemény szerint a hatóságok erőt fognak alkalmazni, ha a túszok helyzete válságosra fordul.

KAPCSOLÓDÓ CIKK