Már ötvennél több halálos áldozata van a tüdőgyulladásnak Kínában

Vágólapra másolva!
Vasárnapig 51 személy veszette életét Kínában az atípusos tüdőgyulladás következtében, köztük az első külföldi személy, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyik finn alkalmazottja. Eközben bérelt repülőgépen vasárnap reggel hazaérkezett Párizsba az a 12 fős francia önkéntes egészségügyi csapat, amely március közepén utazott Hanoiba, hogy segítséget nyújtson az ottani francia kórházban járványszerűen elharapódzott betegség leküzdésében.
Vágólapra másolva!

A pekingi egészségügyi hatóságok hivatalos közlése szerint az akut légúti szindróma (SARS) vírusa - az áldozatokon kívül - eddig 1247 embert betegített meg az országban, a betegségben elhunytak száma 51 fő.

Vasárnap egyébként Kínában a betegség következtében elhunyt az első külföldi, mégpedig a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyik finn alkalmazottja. Az 53 éves Pekke Aro március 23-án Thaiföldről érkezett a kínai fővárosba, hogy rész vegyen egy nemzetközi konferencián. Április 2-án magas lázzal, köhögéssel, légzési problémákkal és hasmenéssel került a kórházba.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hét végi közleménye szerint a Délkelet-Ázsiában - elsősorban Kínában - keletkezett rejtélyes fertőző betegséget eddig 2566 személy kapta meg, közülük 89 fő esett áldozatul a kórnak. Hatékony ellenszer egyelőre nincs a súlyos oxigénhiányt előidéző új vírussal szemben. A járvány okozta megbetegedéseket mostanáig a világ 31 országában regisztrálták.