Elhunyt Hans Ringier svájci kiadó

Vágólapra másolva!
Vasárnap 96 éves korában elhunyt Hans Ringier, aki a svájci kiadói dinasztia negyedik generációját képviselte a kiadó élén 1960-tól 25 éven át, s haláláig a vállalat tiszteletbeli elnöke volt. Halálának hírét hétfőn jelentette be a vállalat.
Vágólapra másolva!

Hans Ringier 1960-ban apja, Paul August Ringier elhunyta után vette át a legnagyobb svájci kiadói ház irányítását és 25 éven át vezette azt. Az ő vezetése alatt indult 1959-ben a Blick című bulvárlap, amely a mai napig Svájc legolvasottabb újságja, s azzal tűnt ki kezdetben, hogy elsőként vitte át a televízió képi világát a nyomtatott sajtóba.

Ugyancsak a most elhunyt Hans Ringier irányítása alatt indult 1969-ben a Sonntags-Blick, és 1967-ben a Tele című tévéújság. Hans Ringier indította meg a vállalat nemzetközi terjeszkedését is németországi és amerikai vásárlásokkal, a kilencvenes évek óta pedig Magyarországon is vannak érdekeltségei.

1985-ban fiainak, Michaelnek és Christophnak adta tovább a vállalat vezetését, amelyből Christoph Ringier a kilencvenes évek elején visszavonult. A birodalmat, amelynek ma mintegy 6000 ember dolgozik - s közülük 3900 Svájcban - jelenleg Michael Ringier vezeti.

A most elhunyt Hans Ringier a dinasztia megalapítójának, Johann Rudolf Ringiernek a dédunokájaként 1906-ban született. Johann Rudolf Ringier 1831-ben alapított könyvnyomdát Zofingenben, s ezzel megalapított egy olyan birodalmat, amelynek a mai napig meghatározó szerepe van a svájci médiában. Első terméke a Roggwiler Chronik című lap volt.

A Zofingenben elhunyt Hans Ringiert a vállalat közleménye szenvedélyes műgyűjtőnek és a korcsolyázás rajongójának mutatja be. Feleségével, az 1996-ban elhunyt Eva Ringier-Landolttal négy gyermeket nevelt fel.