Kostunica tanácsadóját vizsgálják a Djindjic-ügyben

Vágólapra másolva!
Újabb és újabb meghökkentő fordulatokat vesz a Zoran Djindjic elleni merénylet kapcsán indított nyomozás: míg a miniszterelnök merénylője beismerte, hogy ő lőtte le a kormányfőt, kiderült, hogy zimonyi klán vezetői kapcsolatban álltak Vojislav Kostunica volt jugoszláv államfő tanácsadójával, és a bűnbanda pénzelte Vojislav Seselj radikális pártvezért.
Vágólapra másolva!

A belgrádi sajtó főszerkesztőinek tartott tájékoztatón tártafel a rendőrség, hogy a zimonyi klán élén álló két személy, Milorad Lukovic Legija és Dusan Spasojevic Siptar több alkalommal találkozott Kostunica nemzetbiztonsági tanácsadójával, Radeta Bulatoviccsal, illetve a katonai hírszerzés volt parancsnokával, Ace Tomiccsal, akit ugyancsak a volt jugoszláv elnök bizalmasaként tartották számon. A megbeszéléseken a hágai Nemzetközi Törvényszékről és privatizációs ügyletekről volt szó.

Kiderült az is, hogy a zimonyi klán pénzelte Vojislav Seselj radikális pártvezért. A már említett Legija és Siptart többször találkozott a csetnik vajdával, a bűnbanda vezetői a politikus batajnicai otthonában is jártak.

Zvezdan Jovanovic, az állambiztonsági elitegység (JSO), az úgynevezett vörössapkás osztag volt parancsnok-helyettese beismerte, hogy ő lőtte le március 12-én Zoran Djindjicet. A gyilkosság után néhány nappal letartóztatott Jovanovic eleinte hallgatott, de most megeredt a nyelve, s részletesen beszámolt mindenről. Közölte, hogy nem pénzért, hanem "meggyőződésből" lőtte le Djindjicet, Legija ugyanis bemagyarázta neki, hogy a kormányfő vörössapkásokat akar kiadni a hágai Nemzetközi Törvényszéknek.

Djindjic elleni merénylet csak ötödszörre sikerült. Először a dél-szerbiai turistaparadicsomban, a Kopaonikon akarták lelőni az éves szabadságát ott töltő kormányfőt, de túl kockázatosnak találták a "vállalkozást". Ezután egy Belgrád melletti autóúton vállról indítható páncéltörő rakétával akarták szétlőni a kormányfő gépkocsiját, de az túl gyorsan haladt.

A harmadik merényletkísérlet ismert a nyilvánosság előtt: február 21-én egy teherautóval útját állták a miniszterelnököt szállító gépkocsi-konvojnak, majd hasonlóképpen rakétavetővel szétlőtték volna Djindjic páncélozott gépkocsiját. A kísérlet azért nem sikerült, mert a kormányfő sofőrje utolsó pillanatban elrántotta a kormányt és nem ment neki a teherautónak. Negyedszer a szövetségi parlament épülete előtt akarták lelőni Djindjicet, de túl sok volt a kamera a helyszínen, ezért hozzá sem fogtak a terv végrehajtásához.

Ugyancsak hétfői hír, hogy a szerb hatóságok nemzetközi körözést adtak ki Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő felesége, Mirjana Markovic ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze volt Ivan Stambolic volt szerb elnök meggyilkolásához.

A Djindjic elleni merénylet kapcsán új megvilágításba került az vukovári vérengzés is. A hatóságok elfogták a mészárlás feltételezett szervezőit. A Hága által körözött Veselin Sljivancanin volt jugoszláv katonatisztnek állítólag semmi köze nem volt hozzá, mert a vukovári kórház 260 betegét nem a hadsereg katonái, hanem félkatonai alakulatok fegyveresei gyilkolták le.