Szlovákia: mustárral a radioaktivitás ellen

Vágólapra másolva!
Mustárral mázolták be a házak tetejét egy, a Magas-Tátra lábánál fekvő szlovákiai faluban, ahol az a hír terjedt el, hogy a tetőcserépre kent mustár megvédi az embereket "az iraki háború kapcsán fenyegető radioaktivitástól".
Vágólapra másolva!

A nem április elsején, hanem két napja megtörtént esetről csütörtök este helyszíni képekben számolt be a Markíza szlovák kereskedelmi televízió. A meg nem nevezett település néhány, nyilatkozatra vállalkozó lakója megerősítette a történteket, a helyi polgármester viszont még a falu nevének közléséhez sem járult hozzá.

Az időközben eső mosta háztetőkről is közelképeket mutató filmtudósításban a helyi élelmiszerbolt ajtajára kitűzött, "A mustár elfogyott!" hirdetmény is látható volt.

A polgári védelem alakulatának poprádi járási parancsnoka csupán egy "élőképes" fejcsóválás erejéig volt hajlandó kommentálni a történteket.