Véget ért a túszdráma Berlinben

Berlinben egy sikertelen bankrablás után a támadók egyike elrabolt egy menetrend szerint közlekedő buszt, rajta húsz utassal és egy rendőrnővel. A busz összevissza ment a német főváros utcáin, majd Schöneberg városrész vasúti megállójánál a rendőrök feltartóztatták, és különleges csapatokkal körülvették. Végül megrohanták a buszt, és lefegyverezték a túszejtőt.

Forrás: EPA
Az elrabolt busz

A német n-tv élőben közvetítette a túszdráma eseményeit. A rendőrök először füstbombát dobtak be, majd a busz hátuljában kiverték az ablakokat, behatoltak a járműbe, és lefegyverezték a túszejtőt.

Két bankrabló pénteken nem sokkal 10 óra előtt próbálta meg kirabolni a Commerzbank egyik fiókját Berlinben, Steglitz városrészben, egy forgalmas főúton. A rablók kevesebb, mint 10 ezer euróhoz (2 és fél millió forint) jutottak hozzá. Egy szemtanú szerint maszkot viselt a két támadó, az egyikőjük nagy volt, a másik kisebb és kövérebb. "Minden nagyon gyorsan történt, azt láttuk, hogy pisztolyt viselnek, és pénzt követeltek" - mesélte egy szemtanú. A bankrablásban senki sem sérült meg. A helyszínről menekülve az egyik bankrabló túszul ejtette a városi, 185-ös emeletes autóbusz utasait. Az n-tv hírtelevízió jelentése szerint a járművön tartózkodó legkevesebb húsz utassal - köztük egy rendőrnővel - együtt egy ideig Berlin útjait járták, majd megálltak a schönebergi városháza előtt. A teret elözönlötték a biztonsági szolgálat emberei.

A busz 12 óra körül megállt a schönebergi S-Bahn (gyorsvasút) megállóban. A helyszínen már csapatostul álltak készenlétben a rendőrök, akiken kívül mentőautók és tévéállomások autói alkottak tömeget. A környéket lezárták. A túszok nagy része el tudott menekülni, végül már csak az egyik utas és a rendőrnő maradt a buszon. A túszejtővel - akit mobiltelefonon hívtak fel - alkudozni kezdtek a rendőrök, hogy a buszon maradt két túszt is engedje el.

14 óra után néhány perccel a kommandósok odakúsztak a buszhoz, füstbombát dobtak be, majd betörték az egyik ablakát, és behatoltak az utastérbe. Az akció egy perc alatt véget ért. A két túsz nem sérült meg az akcióban. A túszejtőt elvezették a rendőrök.

A másik bankrablóról egyelőre nem tudni semmit.