Mákosguba-parti a Felvonulás téren

Vágólapra másolva!
A Felvonulás téren egész napos programokat szerveztek, elsősorban a gyerekeknek. A miniszterelnök felesége, Medgyessy Katalin pedig felvágta a 134 méter hosszú, óriási mákos gubát.
Vágólapra másolva!

"Nem hagyom elrontani a magyar nép örömét a győzelem felett azzal, hogy azt mondják, nem elegen mentek el szavazni a szombati, EU-csatlakozásról szóló népszavazáson" - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök vasárnap Budapesten, a Felvonulási téren rendezett ünnepségen. Felvetette: ha egy futball-világbajnokságon a magyar csapat győz, érdekes-e az, hogy 1:0-ra vagy 4:0-ra nyert.

"Ez a nemzet bölcs nemzet, döntött, tudta, hogyan döntsön, és akik elmentek szavazni, azoknak 84 százaléka, elsöprő többsége igent mondott a csatlakozásra. Köszönjük" - fogalmazott a kormányfő.

Hozzátette, hogy a népszavazáson született döntés a gyermekekről, a fiatalokról szólt, akiknek a szabadsága határtalanná válik, és lehetőséget, esélyt kapnak a szegényebb, nagycsaládban élők is.

A rendezvényen a miniszterelnök felesége, Medgyessy Katalin ünnepélyesen felvágta azt az óriás mákos gubát, amelyet egy 134 méter hosszú asztalon osztottak szét.