Megszűnik a rendkívüli állapot Szerbiában

Vágólapra másolva!
A jövő héten felfüggeszthetik a renkívüli állapotot Szerbiában. A belgrádi kormányban még nem egyeztek meg arról, hogy ez egyszerre vagy fokozatosan következik be. Körözi az ismeretlen helyen tartózkodó Mira Markovicot, Milosevic volt elnök feleségét a belgrádi bíróság.
Vágólapra másolva!

Felfüggesztik a rendkívüli állapotot Szerbiában a jövő héten. Boris Tadic, a Demokrata Párt (DS) alelnöke szerint a szerbiai kormány tagjai arról vitatkoznak, hogy a március 12-én Zoran Djindjic miniszterelnök meggyilkolása után kihirdetett rendkívüli állapotot egyszerre vagy szakaszosan számolják-e fel.

Zarko Korac miniszterelnök-helyettes szerint a rendkívüli állapotot fokozatosan kellene megszüntetni. Korac szerint először a sajtószabadságot és a gyülekezési szabadságot kell helyreállítani - jelentette a B92. Tadic szerint a Djindjic elleni merénylet miatt indított nyomozás és a szervezett bűnözés elleni harc továbbra is prioritást élvez. A DS alelnöke szerint a szervezett bűnözés elleni harc során a pénzügyi visszaéléseket is kivizsgálják.

Körözést adott ki Mira Markovic ellen a belgrádi körzeti bíróság. Slobodan Milosevic felesége kétszer nem jelent meg az ellene folyó tárgyaláson, ezért a bíróság előzetes letartóztatásba helyezné. Mira Markovic, a Jugoszláv Baloldal (JUL) elnöke ellen ingatlanpanama miatt indult eljárás.

Szerbia: eltemették Ivan Stambolicot/nagyvilag/20030408szerbia.htmlEgy éve tűnt el Stambolic/nagyvilag/20010825egyeve.html

Mira Markovicot a volt elnök, Ivan Stambolic elnök elleni merénylet miatt is kihallgatnák. Stambolic 2000 augusztusában tűnt el. A Zoran Djindjic miniszterelnök meggyilkolása után indított razziasorozat alatt derült ki, hogy Stambolicot a titkosszolgálat tagjai ölték meg. Védett tanúk vallomása szerint a gyilkosságra a Milosevic-Markovic házaspár adott parancsot.

A hágai vádlott Milosevic felesége ismeretlen helyen tartózkodik. Lánya szerint Oroszországba utazott, hogy fiával találkozzon. Marko Milosevic apja bukása idején, 2000 októberében hagyta el Szerbiát, és azóta ismeretlen helyen - belgrádi források szerint Kazahsztánban - tartózkodik. Mira Markovic kiadatását hivatalosan még nem kérték Moszkvától, állítják oroszországi források.

Markovic röviddel azután hagyta el Szerbiát, hogy lejárt képviselői mentessége.