Független Baszkföldet akar a baszk kormányfő

Vágólapra másolva!
Népszavazást akar tartani Baszkföld függetlenedésével kapcsolatos tervéről Juan José Ibarretxe baszk kormányfő, aki a Baszk Nacionalista Párt (PNV) színeiben, abszolút többségben kormányoz - jelentette a spanyol sajtó hétfőn, miután vasárnap Bilbaóban megünnepelték a Baszk Haza Napját.
Vágólapra másolva!

A május 25-én esedékes helyközi választások előtt alig egy hónappal a PNV kihasználta a Baszk Haza Napjának az ünnepségeit, hogy még radikálisabban fogalmazza meg programját - állapította meg az El País. A lap idézte Xabier Arzalluznak, a PNV elnökének egyik beszédét, amelyben kijelentette, hogy "a baszkok szinte háborúban állnak Madriddal". Arra utalt, hogy a madridi központi kormány visszautasította a baszk függetlenségi terveket, mondván, hogy azok alkotmányellenesek. Arzalluz kifejtette, hogy az EU bővítése Baszkföld számára is reményteli, hiszen azt bizonyítja, hogy a baszkok is szóhoz juthatnak, akár csak a moldovaiak vagy az észtek.

Juan José Ibarretxe Bilbaóban tartott beszédében így fogalmazott függetlenségi tervével kapcsolatban: "Csak azért fogok visszakozni, hogy még jobban nekirugaszkodjak". Bejelentette, hogy szeptemberben a baszk parlament elé terjeszti tervét, majd népszavazás alá veti azt. Hangsúlyozta, hogy "tiszteletben kívánja tartani a demokratikus játékszabályokat", bár nem pontosította, hogy ezzel az alkotmány tiszteletben tartására céloz-e.

Mind Arzalluz, mind Ibarretxe hangsúlyozta, hogy a Baszk Haza és Szabadság (ETA) nevű terrorszervezetnek azonnal fel kell függesztenie tevékenységét. A PNV egyébként részben az ETA-tól vette át függetlenedési terveit, de a terrorszervezet többször kritizálta azt, mondván, hogy nem eléggé radikális.