Keresett albán gerillákat fogtak el

A koszovói békefenntartó haderő (KFOR) elfogta Shefqet Musliut, a két éve feloszlatott Presevo, Medvedja és Bujanovac Felszabadítási Hadserege (UCPMB) nevű dél-szerbiai albán gerillaszervezet volt parancsnokát.

A belgrádi tömegtájékoztatás kedden jelentette, hogy a szerb belügyminisztérium kérésére az Interpol nemzetközi körözést adott ki Musliu és két társa, Besim Tahiri és Lirim Jakupi ellen.

A dél-szerbiai koordinációs központ közlése szerint Musliut már kedd este elfogták Koszovóban a KFOR katonái, Tahiri pedig Bulgáriában került rendőrkézre. Javában folyik a hajsza Jakupi ellen, aki feltételezhetően Albániában rejtőzködik.

A szerb hatóságok terrorizmussal gyanúsítják mindhármukat. Az ellenük a vád, hogy az UCPMB két évvel ezelőtti feloszlatása után megalapították az Albán Nemzeti Hadsereg (AKS) szélsőséges szervezetet, amely több bűncselekményt és gyilkosságot követett el Dél-Szerbiában.

Az AKS-t mind a koszovói ENSZ-igazgatás, mind a KFOR terrorista szervezetnek minősítette.