Tárgyalni készül Észak-Korea és az USA

Vágólapra másolva!
Kemény amerikai nyilatkozat vezette fel Észak-Korea és az USA szerdai pekingi tárgyalásait. A találkozón Washington azt szeretné elérni, hogy Phenjan hagyjon fel a nukleáris programjával. Észak-Korea cserébe valószínűleg segélyeket szeretne kapni, továbbá garanciát arra, hogy az USA nem támadja meg.
Vágólapra másolva!

Keményen bírálta Észak-Koreát Leon LaPorte amerikai tábornok. A Dél-Koreában állomásozó amerikai haderők parancsnoka szerint a kommunista állam "a globális stabilitást" fenyegeti.

A dél-koreai konzervatív polgári szervezet gyűlésén felszólaló LaPorte szerint Phenjan atomfegyver létrehozásán dolgozik, rakétatechnológiát értékesít külföldön, és hatalmas létszámú hagyományos haderőt vont össze a két Korea határán - jelentette az MTI.

"Észak-Korea a békét fenyegető tüske ebben a térségben, ez nem feltételezés, hanem tény... Növeli a feszültséget, hogy Észak-Korea nem tett őszinte kísérletet e fenyegetésnek a nemzetközi közösséggel való megvitatására" - mondta LaPorte tábornok.

LaPorte tábornok egy nappal a háromoldalú tárgyalások megkezdése előtt szólalt meg. Észak-Korea, az USA és Kína képviselői Pekingben tárgyalnak majd elsősorban az észak-koreai nukleáris programról.

Az USA rá akarja bírni Phenjant, hogy zárja be tavaly novemberben újraindított atomerőművét, amelynek reaktoraiban katonai célra is felhasználható plutónium keletkezik. Észak-Korea viszont garanciát kér arra, hogy az USA nem támadja meg - jelentette a BBC.

Az amerikai küldöttséget James Kelly amerikai külügyi államtitkár-helyettes vezeti. Egyelőre nem világos, milyen szerepet játszik majd a kínai fél: Peking az USA szorgalmazására vállalt szerepet a folyamatban, Washington ugyanis nem akart kizárólag a phenjani rezsimmel tárgyalni.

Míg az USA szerint Kína is a tárgyalások résztvevője, Észak-Korea szerint Peking csupán házigazdája a találkozónak.

A szerdán kezdődő találkozó a tervek szerint péntekig tart majd. Phenjan és Washington kapcsolata fél év után mozdulhat ki a holtpontról. Ám a tárgyalások valószínűleg bonyolultak és nehezek lesznek, és a felek keményen fognak alkudozni.

LaPorte kemény - és katonától szokatlanul politikus - nyilatkozatát is ebben a kontextusban kell értékelni, akárcsak azt az észak-koreai bejelentést, hogy beindították a használt fűtőelemek újrafeldolgozását. Később Phenjan módosította a nyilatkozatot, és már csak arról beszélt, hogy előkészületet tett a fűtőelemek újrafeldolgozására.

Hírszerzők szerint ez az állítás közelebb lehet az igazsághoz, és úgy vélik, a jongbjoni erőműben még nem képesek fegyverekben is alkalmazható plutóniumot előállítani.

Állítólag készek lecsapni a "héjják"

Részletes tervet dolgozott ki az amerikai védelmi minisztérium arra, hogy lebombázzák a jongbjoni nukleáris komplexumot, ha Phenjan folytatja a használt fűtőelemek újrafeldolgozását - írta a The Australian napilap.

A terv szerint csapást mérnének a dél-koreai határhoz közeli fennsíkokon állomásozó észak-koreai nehéztüzérségre is, írta "az amerikai stratégákhoz közel álló, jól informált forrásokra" hivatkozó lap.

A Pentagon "héjái" szerint e csapások nyomán Észak-Korea nem robbantana ki egy biztos kudarcra ítélt háborút. Washington állítólag tájékoztatná Phenjant, hogy a bombázások célja nem Kim Dzsong Il államfő rendszerének megdöntése, hanem Észak-Korea atomfegyvergyártó képességének lerombolása.

A lapjelentés egybecseng azokkal a Washingtonban keringő hírekkel, miszerint létezne terv az észak-koreai rezsim megdöntésére. Az elképzelés közelebbről nem részletezett elképzelés állítólag amerikai-kínai akcióval mozdítaná el a phenjani vezetést. Az elképzelést bizalmas feljegyzésben körözteti Donald Rumsfeld védelmi miniszter.

Ugyanakkor George W. Bush elnök többször kijelentette, hogy az észak-koreai nukleáris válságot diplomáciai úton rendezik.

Ugyanakkor Észak-Koreát - Irakkal és Iránnal egyetemben - a "gonosz tengelyének" tartott államok közé sorolta az Unio helyzetéről tartott beszédében 2002 januárjában.

"A Pentagonnak minden bizonnyal megvannak a maga katonai tervei, mert ez a katonák dolga, de az amerikai kormányzat stratégiája e kérdésben az, hogy biztosítsa a diplomáciai megoldást" - mondta Alexander Downer ausztrál külügyminiszter.

Downer szerint a szerdán kezdődő háromoldalú tárgyalásokkal "tettünk egy kis előrelépést diplomáciai téren, és nincs szó bombázásokról".