Phenjan atombombával fenyeget

Váratlanul megszakadtak a Pekingben folyó amerikai-észak-koreai tárgyalások a kommunista ország atomprogramjáról. Az amerikai részről tárgyaló James Kelly szerint a tárgyalások az észak-koreai fél fenyegető magatartása miatt szakadtak meg. Colin Powell bizonyítottnak látja az eddigi aggodalmakat: Phenjan hivatalosan is beismerte, hogy van atombombája.

Észak-Korea atomfegyverrel rendelkezik - jelentette a CNN hírtelevízió csütörtökön. A közlés szerint Phenjan erről a Pekingben folyó amerikai-észak-koreai tárgyalásokon tájékoztatta James Kelly amerikai főtárgyalót. A CNN amerikai kormányzati forrásokra hivatkozott a híradásban. Ez volt az első alkalom, hogy az ázsiai ország beismerte, hogy atombombája van - emlékeztet a CNN. Korábban mindössze arról beszéltek az észak-koreai politikusok, hogy nukleáris programot folytatnak atombomba kifejlesztésére.

A kínai védnökség alatt megrendezett három oldalú tárgyalás pénteken fejeződött volna be, ám Észak-Korea tartása miatt, az utolsó napon csak kétoldalú tárgyalások lehetségesek Észak-Korea - Kína, illetve Kína és az USA között. A tárgyaló felek egymás merev álláspontját tekintik a tárgyalások megszakításának okaként.

Kim Il Chol, Észak-Korea védelmi minisztere egy minden pillanatban kitörhető háborúval fenyegetett, amelyért kizárólag az USA-t teszi felelőssé -jelentette az észak-koreai KCNA hírügynökség. A phenjani kormány előzőleg felszólította James Kelly, amerikai főtárgyalót, hasson oda, hogy országa hagyjon fel az Észak-Korea számára fenyegető követelésekkel.

Az Egyesült Államok Észak-Korea atomprogramjának leállítását próbálja elérni, mióta Phenjan újraindította nukleári reaktorait, melyek melléktermékeként fegyverképes hasadóanyagot termel. A pekingi bejelentéssel igazolódni látszik az USA aggodalma: Észak-Korea belépet az atomhatalmak körébe.

KAPCSOLÓDÓ CIKK