Karanténba helyeztek 4000 pekingit a SARS miatt

Vágólapra másolva!
Az atípusops tüdőgyulladás rohamos terjedése miatt 4000 embert helyeztek karanténba otthonában, és újabb kórházat zártak be a hatóságok Pekingben. Azt még nem tudni, hogy a 4000 pekingi meddig kényszerül szobafogságra. A városban eddig hat kórház foglalkozik a fertőzöttek kezelésével.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Forrás: EPA

Pekingben újabb kórházat zártak le a látogatók elől az atípusos tüdőgyulladás terjedése miatt, és négyezer embernek kell otthonában tartózkodnia karanténban.

A pekingi egészségügyi hatóságok szerint a karanténba került négyezer ember szoros kapcsolatba került olyan emberekkel, akiknél az atípusos tüdőgyulladás (SARS) tüneteit figyelték meg. Azt nem közölték a hatóságok, hogy az érintetteknek mennyi ideig kell otthonukban tartózkodniuk.

A pekingi egészségügyi hivatal illetékese pénteki sajtóértekezletén közölte, hogy eddig a kínai főváros hat kórházában kezelik a heveny légúti szindrómában megbetegedett személyeket, és hozzátette, további kórházakat jelölhetnek ki erre a célra.

Megérkezett a SARS-teszt Magyarországra/itthon/20030424megerkezett.htmlGyorsan mutálhat a SARS-vírus/tudomany/elet/20030422gyorsan.htmlSARS: új vírus, új betegség, nyitott kérdések/tudomany/elet/20030417sars.html

A városi hatóságok közölték azt is, hogy sikerült megállapodni a katonai kórházakkal arról, hogy a jövőben jelezzék az atípusos tüdőgyulladás tüneteit mutató betegeiket, amit eddig nem tettek meg.

Pekingben ezen a héten a második kórházat zárták le a látogatók elől, a fertőző betegségeket kezelő intézmény dolgozói ugyanakkor kijárhatnak. A betegség terjedése miatt éttermeket is bezártak a kínai fővárosban, és elhalasztották labdarúgó-bajnoksági idény kezdetét is.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint Kínának előreláthatólag hónapokon át kell folytatnia a küzdelmet a SARS ellen.

Újabb fertőzések a világban

Thaiföldön újabb megbetegedést jelentettek, az érintett nő állítólag Londonban kapta a fertőzést.

A Fülöp-szigeteken közölték, hogy az országban ketten meghaltak atípusos tüdőgyulladásban, további két személyt is megfertőzött a vírus.

Malajzia fővárosában, Kuala Lumpurban első ízben kezdődött nemzetközi tanácskozás a betegség elleni küzdelem összehangolásáról, terjedésének megakadályozásáról. A magas szintű szakmai fórumon délkelet-ázsiai és kanadai szakemberek vesznek részt. Szombaton ugyanitt kezdenek konzultációt az érintett országok egészségügyi miniszterei.