Kanadában 19-re nőtt a SARS-áldozatok száma

Egy 64 éves asszony halálával 19-re emelkedett az atípusos tüdőgyulladás (SARS) halálos áldozatainak száma Kanadában. A vírus eddig közel ötezer embert fertőzött meg világszerte.

Torontóban péntek este jelentették be az egészségügyi hatóságok a járvány újabb halálos áldozatát, miután a nap folyamán korábban két további halálesetről számoltak be Kanada legnépesebb városában. Egyben nyolc új megbetegedésről is számot adtak: az újabb fertőzéseket a betegeket kezelő kórházi személyzetnél regisztrálták.

Kanadában így jelenleg 341 beteget, illetve SARS-gyanús esetet tartanak nyílván, a legtöbbet Ontario tartományban. Előzőleg Jean Chrétien kormányfő Ottawában úgy nyilatkozott, hogy már sikerült megfékezni a SARS-járványt. Chrétien pénteken első ízben szólalt meg a járvány ügyében, miután hazatért a Dominikai Köztársaságban töltött 12 napos szabadságáról, amivel kiváltotta az ellenzék bírálatát.

A kanadai kormányfő Ottawában hangsúlyozta: a járványt a jelek szerint sikerült megfékezni, a SARS-esetek száma nem növekedett, sőt inkább csökkenni látszik. A rejtélyes betegség - amelyet először tavaly novemberben észleltek Kínában - eddig legalább 279 ember halálát okozta, és a SARS-vírus 4800 embert fertőzött meg a világ több mint húsz országában.