Az EU üdvözli a palesztin kormány megalakulását

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság elnöke és külkapcsolatokért felelős tagja szerdán üdvözölte az új palesztin kormány parlamenti megerősítését, amelyet annak jeleként értékeltek, hogy a palesztinok békés úton és demokratikus eszközökkel kívánnak véget vetni a közel-keleti konfliktusnak.
Vágólapra másolva!

Romano Prodi és Chris Patten közös nyilatkozata szerint az Európai Bizottság bízik abban, hogy a Palesztin Hatóság a békefolyamat támogatására, az erőszak és a terrorizmus elleni harcra fogja felhasználni befolyását. Egyidejűleg Patten szóvivője bejelentette, hogy a bizottság módosítja a Palesztin Hatóságnak nyújtott uniós pénzügyi támogatások formáját. Közlése szerint a változás nem az új kormány megalakulásával áll kapcsolatban, attól függetlenül is megtörtént volna. A támogatások címzettje mindenesetre a Mahmúd Abbász vezette kormány lesz.