Irtaná a romákat két szlovák főtiszt

Vágólapra másolva!
Mindössze harmincezer forintnak megfelelő pénzbüntetéssel sújtottak két szlovák magas rangú katonatisztet, akik egy előadáson azt mondták, "le kell lőni minden cigányt". A Banská Bystrica-i katonai bíróság faji gyalázkodás miatt ítélte el a katonatiszteket.
Vágólapra másolva!

A zvoleni légierő parancsnoksága két éve társadalomtudományi szemináriumot tartott a légierő tisztjei számára. A kisebbségekről szóló előadáson szóba került a romák helyzete, a diskurzusba bekapcsolódott két főtiszt is. Az őrnagyi beosztásban szolgáló egyikük - tanúvallomások szerint - azt mondta: "A romák kilencvenhét százaléka nem tud alkalmazkodni, csak három százalékuk alkalmazkodik, de akkor is le kell lövöldözni mindegyiket." A tiszt alezredes kollégája, több mint száz katona előtt hozzátette: "A romák nem emberek, azért kell őket lelövöldözni."

A katonai bíróság bűnösnek találta a két tisztet, ám nem értett egyet az ügyész egy év felfüggesztett börtönbüntetést kérő indítványával, és fejenként mindössze ötezer korona bírságot szabott ki rájuk.

Estocák Maximilián, Roma Sajtóközpont