Félmillióról indul a licit az EU-tollra

Vágólapra másolva!
Félmillió forintos kikiáltási árról indul a Polgár Galéria árverésén az a golyóstoll, amellyel Kovács László külügyminiszter írta alá az ország európai uniós csatlakozásáról szóló szerződést Athénban. A befolyó összeget az anyagi nehézségekkel küzdő Rádió C javára ajánlják fel, az aukciós ház pedig lemond árverezési jutalékairól.
Vágólapra másolva!

Félmillió forintos, azaz 2004 eurós kikiáltási árról indul az a golyóstoll, amellyel Kovács László külügyminiszter írta alá az ország európai uniós csatlakozásáról szóló szerződést Athénban. A toll nulladik tételként szerepel a Polgár Galéria aukciósház május 20-i árverésén. A kalapács alá kerülő tárgyakból hétfőn nyílt kiállítás a budapesti Polgár Galériában. A tárlat május 19-éig tekinthető meg az V. kerület, Váci utca 11/b. szám alatt.

Polgár Árpád, a kiállítóhely vezetője elmondta: a befolyó összeget az anyagi nehézségekkel küzdő Rádió C javára ajánlják fel, az aukciós ház pedig lemond árverezési jutalékairól.

A Waterman Expert II. golyóstoll kerámia teste sötétkék színű, réz berakással díszített, aranygyűrűzése 23 karátos. Lewis E. Waterman, a toll névadója, a toll legfőbb küldetésének kezdettől a szerződések aláírását tekintette. A XIX. század végén élő amerikai biztosítási ügynök azért akart a korábbiaknál megbízhatóbb tollat készíteni, hogy sorsfordító pillanatokban az ne hagyja cserben a hozzá hasonló biztosítási ügynököket. A feltűnően elegáns Waterman-tollak 1900-ban, a párizsi világkiállításon elnyerték a legrangosabb díjat.