Papandreu találkozott Arafattal

Vágólapra másolva!
Jeórjiósz Papandreu, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Görögország külügyminisztere kedden Rámalláhban megbeszélést folytatott Jasszer Arafat palesztin elnökkel, annak ellenére, hogy izraeli részről előzőleg az Arafattal való találkozó elkerülésére hívták fel a görög politikust. Papandreu Mahmúd Abbász palesztin kormányfővel is találkozott a ciszjordániai városban.
Vágólapra másolva!

Arafat a találkozót követően újságírók előtt hangsúlyozta, hogy "nem ellenzi és soha nem ellenezte a biztonsági és politikai kérdésekről izraeli tisztségviselőkkel folytatandó megbeszéléseket". Az AFP hírügynökség szerint Arafat ezzel arra utalt, hogy Ariel Saron izraeli kormányfő szombat este, a heti zsidó pihenőnap után - palesztin bejelentés szerint - találkozik Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnökkel.

Papandreu, aki kedden délelőtt Jeruzsálemben Saronnal találkozott, megerősítette az uniónak az életképes palesztin állam létrehozását támogató álláspontját. A görög politikus előző nap Szilvan Salom izraeli külügyminiszternél igyekezett közbenjárni az izraeli-palesztin konfliktus rendezésére kidolgozott, útitervnek nevezett nemzetközi béketerv végrehajtása érdekében. A terv egyebek között előirányozza, hogy 2005-ig hozzák létre a palesztin államot.