Az al-Kaidának hamisítanak Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Hamis útiokmányokkal látta el az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagjait egy pesavari utazási iroda - jelentették be pénteken a pakisztáni hatóságok, miután razziát tartottak az irodában, és őrizetbe vettek egy gyanúsítottat.
Vágólapra másolva!

A biztonsági alakulatok több tucat hamis brit, afgán és pakisztáni útlevelet, hamis vízumcédulákat és határőrbélyegzőket foglaltak le a razzia során az északnyugat-pakisztáni város szóban forgó utazási irodájában - jelentette az amerikai AP hírügynökség a rajtaütést vezető rendőrtisztre hivatkozva.

Az utazási irodában lopott útleveleket hamisítottak a fényképek kicserélésével, és az így hamisított úti okmányokat körözött személyeknek, köztük al-Kaida-tagoknak adták tovább - mondta a pakisztáni rendőrtiszt. Amerikai ügynökök is részt vettek a hamis okmányokat gyártó iroda felkutatásában és leleplezésében.

Néhány nappal korábban, május 10-én hasonló bűncselekmények elkövetőit vették őrizetbe Pesavarban. Száz kitöltetlen pakisztáni útlevelet foglaltak le három őrizetbe vett gyanúsítottól.

A pakisztáni biztonsági szervek ügynököket küldtek az afganisztáni határ melletti, északnyugati törzsi térségekbe azzal a feladattal, hogy próbálják elcsípni a csempészeket, akik a hamisított útleveleket átviszik magukkal a határon Afganisztánba, az ott bujkáló al-Kaida-tagoknak, akik ezekkel az okmányokkal a zsebükben viszonylag biztonságosan odébbállhatnak.

A pakisztáni hatóságok eddig csaknem félezer terroristagyanúsnak ítélt embert vettek őrizetbe, s többségüket átadták az amerikaiaknak.