India sikeres rakétakísérletet hajtott végre

Vágólapra másolva!
India újabb sikeres kísérletet hajtott végre csütörtökön saját gyártmányú, rövid hatótávolságú föld-levegő rakétával - közölte az újdelhi védelmi minisztérium.
Vágólapra másolva!

Az Akas (hindi szó, magyarul égbolt) elnevezésű rakéta hatótávolsága 25 kilométer, és 55 kilogrammos töltet célba juttatására képes. Az indiai védelmi minisztérium rutinjellegűnek minősítette a kísérletet, amelyet az ország keleti részén lévő Orisza szövetségi államban lévő Csandipurban hajtottak végre.

India a két vele szomszédos rivális atomhatalom, Pakisztán és Kína elrettentése céljából jelentős erőfeszítéseket tesz rakétaarzenáljának fejlesztésére. Néhány héttel ezelőtt Astra típusú, 40 kilométer hatótávolságú levegő-levegő rakétával hajtott végre kísérletet.