Újabb 11 évet kaphat Berlusconi munkatársa

Vágólapra másolva!
A milánói ügyészség pénteken 11 évi szabadságvesztés kiszabását kérte Cesare Previtire, Silvio Berlusconi olasz kormányfő egyik legközelebbi munkatársára egy bíró megvesztegetése miatt. A jelenleg 68 éves Previtit április 29-én egy milánói bíróság - hasonló vesztegetési ügyben - bűnösnek találta, és 11 évi börtönbüntetésre ítélte.
Vágólapra másolva!

A képviselő ellen - aki 1994-ben a Berlusconi-kormány védelmi minisztere is volt - azért indult bűnvádi eljárás, mert a 80-as és 90-es években bírák megvesztegetésével érte el megbízói peres ügyeinek kedvező elbírálását.

Silvio Berlusconi kormányfő maga is vádlott az úgynevezett SME-perben, a milánói bíróság azonban május 16-án úgy döntött, különválasztja a miniszterelnök és a többi nyolc vádlott ügyét. A bíróság azok után a kenőpénzek után kutakodik, amelyeket Berlusconi és Previti állítólag még a 80-as években fizettek római bíráknak, hogy kedvező módon befolyásolják az állami élelmiszer-ipari konszern (SME) eladását. A konszernt végül Berlusconi cége, a Fininvest vásárolta meg.

Eközben Rómában heves politikai vita tört ki a mentelmi törvény módosítása körül. A kormánypártok által az alsóház elé terjesztett tervezet értelmében mindaddig nem indulhatna büntetőeljárás politikusok ellen, amíg ezek magas állami tisztséget töltenek be. A "permentesség" az államfőre, a miniszterelnökre és a két házelnökre (képviselőház, szenátus) vonatkozna.

A baloldali ellenzék meg akarja akadályozni, hogy a majdani törvény már folyamatban lévő perekre is vonatkozzék. Maga Carlo Azeglio Ciampi köztársasági elnök is fenntartásait hangoztatta a tervezet kapcsán. A SME-perben néhány hónap múlva születhet ítélet, római megfigyelők szerint a bíróság akár szabadságvesztést is kiszabhat Berlusconira.

A kormányfő értésre adta, hogy elítélése esetén sem mondana le, inkább rendkívüli választások kiírásához folyamodna.