Káosz az európai légi- és vasutakon

Vágólapra másolva!
Általános munkabeszüntetést tartanak kedden Ausztriában, ezért időnként légijáratokat is törölhetnek. Szünetel az áruforgalom a magyar-osztrák határon, az autókat átengedik, de sokat kell várni. A franciaországi sztrájk miatt a Malév törölte keddi párizsi járatait. Sztrájkolnak az olasz légiutas-kísérők és reptéri dolgozók is. Az osztrák és a francia sztrájk miatt késésekre, járatkimaradásokra kell számítani a vonatközlekedésben is.
Vágólapra másolva!

Kaotikus lesz ma Európa légiforgalma. Olaszországban az Alitalia több tucat járatát törölte, miután kétezer utaskísérőjének a fele betegállományba vonult. A légiutas-kísérők a cég tervezett létszámleépítése ellen tiltakoznak. A cég júniustól négyről háromra akarta csökkenteni a belföldi járatokon szolgáló utaskísérők számát. Az Alitalia a sztrájk miatt kedden várhatóan 200-nál több bel- és külföldi járatát törli, mivel délután négy órán keresztül a repülőtéri dolgozók is sztrájkolnak. A RAI olasz televízió jelntése szerint az ország repülőterein napok óta utasok ezrei várakoznak hiába a gépek indulására. Bár a társaság azonnal beszüntette a tervezett létszámcsökkentést, az utaskísérők további egyeztetést követelnek.

Nézze meg a sztrájkolókról készült képeketjavascript:open_doc('http://www.origo.hu/galleries/Sztra200363122421/index2.html',500,440)

Néhány olasz fogyasztóvédelmi szervezet peres eljárást készít indítani a légitársaság "szimuláns" alkalmazottai és a háziorvosok ellen - írja az MTI. Felmerül ugyanis a kérdés, hogy ez utóbbiak nem követtek-e el szándékos csalást, szakmai visszaélést az orvosi igazolások tömeges kiállításával. A háziorvosok azonban elhárítják maguktól a felelősséget, azzal érvelve: ha egy beteg arra panaszkodik, hogy rosszul alszik az éjszaka, és szívritmus-zavarai vannak, nem vonhatják kétségbe a szavát, és nincs lehetőségük ilyenkor megtagadni tőle a betegállományt.

Franciaországban este 11-ig sztrájkol a teljes légiszektor. A Malév törölte keddi párizsi járatát a franciaországi munkabeszüntetések miatt. Nem közlekedik a Malév Párizsba, illetve az onnan Budapestre tartó gépe. Az Air France járatai 80 százalékát törölte. Franciaországban az állami alkalmazottak - és köztük a közlekedési dolgozók - a nyugdíjrendszer tervezett reformja miatt sztrájkolnak. A munkabeszüntetés országszerte jelentős fennakadásokat és késéseket okoz a közlekedésben, illetve a szállításban. A jobbközép francia kormány emelni akarja a közalkalmazottak munkában kötelezően letöltendő éveinek számát és nyugdíjjárulékának mértékét egyaránt. Számos iskolában, immáron tizedik alkalommal sztrájkoltak a tanárok, beszüntették a munkát a postai alkalmazottak, a mentőautó sofőrök, az elektromos művek, a kikötők és az autópályák dolgozói is. Kedden csak néhány vezető francia napilap jelent meg.

Az ausztriai általános munkabeszüntetés miatt kedden időnként leáll a légiforgalom is.