A szélsőségesek bírálják a közel-keleti csúcsot

Vágólapra másolva!
A palesztin és az izraeli vezető is támogatja a közel-keleti rendezési tervet, amelynek végcélja a közel-keleti béke és 2005-re egy önálló palesztin állam létrehozása. A béketervről szerdán Jordániában tárgyalt George Bush amerikai elnök, Ariel Saron izraeli és Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnökkel, valamint II. Abdalláh jordániai királlyal. A palesztin fegyveres csoportok és a zsidó telepesek szervezete egyaránt tiltakoztak a csúcstalálkozón elhangzottak miatt.
Vágólapra másolva!

Ariel Saron izraeli miniszterelnök támogatásáról biztosította egy ideiglenes, demilitarizált palesztin állam létrehozását. Saron ígéretet tett több illegálisan létesített ciszjordániai zsidó telep azonnali felszámolására is. Az izraeli politikus olyan telepekre értette ezt, amelyeket 2001 márciusa óta kormányengedély nélkül építettek fel a palesztin területeken zsidó telepesek.

Mahmúd Abbász palesztin kormányfő egyúttal felszólította a palesztinokat, hogy vessenek véget az erőszaknak és békés eszközökkel küzdjenek az izraeli megszállás ellen.

Békülékeny vezetők és dühös tömegek a Közel-Keleten/nagyvilag/20030530kihagyjak.html

George Bush amerikai elnök ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a Szentföldet meg kell osztania a két államnak és békében kell élniük egymással. Bush szerint mindkét félnek előnye származik majd. Az amerikai elnök nagy előrelépésnek minősítette a találkozót, és kijelölte John Wolf külügyi államtitkár-helyettest a közel-keleti rendezési folyamat amerikai kormányzati felügyeletére.

Saron és Abbász a találkozó előtt Bush elnök két oldalán állva fényképeztették le magukat a fotósokkal, kézfogásuk azonban a riporterek kérése ellenére is elmaradt - jelentette a Reuters brit hírügynökség.