Vágólapra másolva!
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) aggodalommal értesült az Európai Unió alkotmánytervezetéről - közölte Seregély István egri érsek, az MKPK elnöke.
Vágólapra másolva!

Az MKPK azt nehezményezi, hogy a tervezetet "a konvent a nagy számú módosítási javaslat figyelmen kívül hagyásával, nem áttekinthető módon és nem demokratikus felhatalmazás alapján állította össze".

A testület szerdán közzétett nyilatkozata szerint a püspöki konferencia nélkülözhetetlennek tartja, hogy az unió alkotmánya említést tegyen a földrész kulturális azonosságát lényegesen alakító keresztény örökségről, különösen akkor, ha az európai kultúra más gyökereit a szöveg kifejezetten említi.

"Ha ez hiányozna, ez sem a történelmi igazságnak, sem földrészünk több száz millió keresztény lakója személyes azonosság-tudatának nem felelne meg" - írják. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia - csatlakozva az Apostoli Szentszék többszöri tiltakozásához - kéri Magyarország felelős vezetőit és az ügyben illetékes képviselőit: "támogassák az unió szervei előtt, hogy említés történjék az alkotmányban a keresztény örökségről és az egyházak hozzájárulásáról a földrész történelmének és kultúrájának alakításához".