Megkezdődött a lengyel EU-szavazás

Vágólapra másolva!
Lengyelországban szombat reggel hat órakor megkezdődött az ország európai uniós csatlakozásáról szóló népszavazás. A 38,5 milliós ország 29,5 millió választópolgára szombaton és vasárnap csaknem 25 ezer szavazóhelyiségben reggel 6 órától este 20 óráig adhatja le voksát.
Vágólapra másolva!

A szavazásra jogosult lengyel állampolgárok Málta, Szlovénia, Magyarország, Litvánia és Szlovákia után hatodikként döntenek arról, csatlakozzon-e az ország a kilenc másik jelölttel együtt 2004. május elsején az Európai Unióhoz.

Lengyel pártok az Unió mellett és ellene/nagyvilag/20030605lengyel.html

A szavazóknak a következő kérdésre kell válaszolniuk: Egyetért-e Ön azzal, hogy a Lengyel Köztársaság belépjen az Európai Unióba? A lengyel alkotmány értelmében a referendum csak akkor lesz érvényes, ha azon a választók legkevesebb 50 százaléka plusz egy fő leadja szavazatát.

A lengyelek mintegy 75 százaléka a felmérések szerint igennel válaszol majd a feltett kérdésre, ugyanakkor a politikusokat aggasztja az, hogy esetleg nem lesz meg az érvényességhez szükséges 50 százalékos részvétel. Ezért módosították a választási törvényt, lehetővé téve a kétnapos referendumot - írja szombati számában a Magyar Hírlap.

A részvételüket biztosra ígérő szavazók aránya különböző felmérések szerint 57-71 százalék, de a tapasztalatok szerint a tényleges részvétel ennél akár 20 százalékkal is alacsonyabb lehet.

Eddig még nem volt olyan népszavazás az országban, ahol a lengyelek fele szavazott volna. Ha érvénytelen lenne a referendum, a parlamentnek kellene kétharmados többséggel döntenie. Az ellenzék már bejelentette: szavazatukért cserébe Leszek Miller kormányfő távozását követeli.