Kétmillió dolláros váltságdíj ENSZ-megfigyelőkért

Vágólapra másolva!
A három Grúziában dolgozó ENSZ-megfigyelőt és tolmácsukat elrabló fegyveresek közölték: kétmillió dolláros váltságdíj ellenében engedik csak szabadon foglyaikat. A megfigyelőket orosz békefenntartók kísérték, akik nem tudták megakadályozni az emberrablást.
Vágólapra másolva!

Kétmillió dollár váltságdíjat követelnek foglyaik szabadon bocsátásáért azok a fegyveresek, akik csütörtökön Grúziában elrabolták az ENSZ három megfigyelőjét és azok tolmácsát. A grúz televízió jelentése szerint az emberrablók tettük elkövetése után négy nappal juttatták el követelésüket a hatóságokhoz.

A dpa német hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a fegyveresek a grúz-abház határ közelében található Kodori-szorosban rabolták el a három ENSZ-megfigyelőt - két német és egy dán állampolgárt -, valamint grúz tolmácsukat.

A grúz hatóságok szerint a fegyveresek megadásra kényszerítették az ENSZ-megfigyelőket kísérő orosz békefenntartó katonákat, lefegyverezték, majd szélnek eresztették őket, foglyaikat pedig ismeretlen helyre hurcolták.

A grúz hatóságok nyomkereső kutyákkal megerősített osztagot is küldtek a Kodori-szorosba az emberrablás után, és optimista nyilatkozataikban azt állították, hogy péntekig kiszabadítják a túszokat. A német hírügynökség szerint a grúz hatóságok helyi bűnbandákat sejtenek az emberrablás mögött.

A dpa emlékeztetett arra, hogy a múlt évben három alkalommal is - a grúzok és az abházok közötti tűzszünetet ellenőrző - ENSZ-alkalmazottakat raboltak el azon a vidéken, majd röviddel később a foglyokat szabadon engedték.