Hága nem egyezkedik a horvát háborús bűnössel

Vágólapra másolva!
Tovább folytatták a kutatást az SFOR katonái kedden a Hágában háborús bűnökkel vádolt, és szökésben lévő Ante Gotovina horvát tábornok után, aki egy minapi interjújában bejelentette, hogy elismeri a hágai Nemzetközi Törvényszéket, és bizonyos feltételek mellett hajlandó tárgyalni annak illetékeseivel.
Vágólapra másolva!

A boszniai békefenntartó erők katonái a nap folyamán a Rumboci nevű hercegovinai falu plébánia hivatalát akarták átkutatni, de a Ferenc-rendi plébános útjukat állta - jelentette Mostarból a HINA horvát hírügynökség. Rumboci mindössze néhány kilométernyire van attól az észak-hercegovinai Ferenc-rendi kolostortól, amelyben az SFOR vasárnap és hétfőn kutatott az évek óta ismeretlen helyen bujkáló, körözött horvát tábornok után.

Gotovina interjúja a Nacional című zágrábi hetilapban Horvátországban botrányt kavart. Az évek óta az igazságszolgáltatás elől bujkáló - s időközben Zára (Zadar) díszpolgárává is avatott - volt francia idegenlégiós Ante Gotovina - a Nacional főszerkesztője szerint - kijelentette, hogy elismeri a hágai Nemzetközi Törvényszéket és hajlandó is tárgyalni annak nyomozóival, de csak feltétellel. Gotovina azt szeretné, ha gyanúsítottként Zágrábban hallgatnák ki, ahogyan az például Petar Stipetic tábornoknak, a horvát hadsereg volt vezérkari főnökének az esetében is történt.

A hágai Nemzetközi Törvényszék az 1995. évi Fergeteg nevű horvát hadművelet során és utána elkövetett emberiség elleni bűntettek elkövetésével, a hadi jogok és szokások megsértésével vádolja Gotovinát.

Florance Hartmann, Carla Del Ponte hágai főügyész szóvivője a Vecernji List című zágrábi napilap keddi számában megjelent nyilatkozatában kijelentette, hogy szó sem lehet semmiféle egyezségről. - Gotovina szökésben levő, nemzetközileg körözött vádlott, és vagy megadja magát, vagy a horvát kormányra vár, hogy letartóztassa, és kiszolgáltassa Hágának - mondta Hartmann a legnagyobb példányszámú horvát napilapnak.

Zinka Bardic, a horvát belügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy a horvát rendőrség ki fogja hallgatni Ivo Pukanicot, a Nacional főszerkesztőjét, aki az interjút készítette, és le is fényképeztette magát Gotovinával. Pukanic viszont arra hivatkozik, újságírói erkölcse tiltja, hogy tájékoztassa a hatóságokat a tábornok tartózkodási helyéről.

A horvát büntetőeljárási törvény is a védett tanúk kategóriájába sorolja az újságírókat, akik nem kötelesek felfedni hírforrásukat.