Sok halott a jeruzsálemi buszmerényletben

Vágólapra másolva!
A keddi izraeli rakétatámadás után szerdán egy öngyilkos merénylő felrobbantott egy buszt Jeruzsálem belvárosában. A legfrissebb hírek szerint legalább 16 halálos áldozata és 70 sérültje van a merényletnek. Az izraeli hatóságok szerint a Hamász állt bosszút az egyik vezetője elleni keddi támadásért. Az izraeli hadsereg máris megtorló helikoptertámadást hajtott végre.
Vágólapra másolva!
Forrás: IZRAELI TV
Forrás: IZRAELI TV

Az legfrissebb jelentések szerint a merényletben 16-an meghaltak és 70-en megsérültek. A támadó a 14-es buszt robbantotta fel Nyugat-Jeruzsálem központjának egy forgalmas utcájában, a Jaffa Streeten. A CNN helyszíni jelentésében egy rendőrségi szóvivő megerősítette, hogy öngyilkos merénylő követte el a terrorista akciót.

Egy szemtanú az izraeli rádiónak azt mondta, hogy a bomba valósággal szétszaggatta a buszt. Hatalmas robbanás volt, amely után borzalmas látvány fogadta a kiérkező mentőket. A BBC tudósítója a helyszínről azt jelentette, hogy a busz elejét érte a támadás. A helyszínt kaotikusnak írta le.

A Hamász bosszúja

A Hárec című izaeli lap kormányzati forrásból száramzó értesülése szerint a Hamász áll a merénylet hátterében. A robbantás válasz az izraeli hadsereg keddi akciójára, amelyben megpróbálták likvidálni a terrorszervezet egyik vezetőjét. Abdelaziz ar-Rantiszi túlélte a támadást és közölte, hogy addig folytatják a támadásokat, amíg zsidók vannak Palesztina területén. A sikertelen izraeli támadásban a helikopterről kilőtt rakéták megöltek öt palesztint és sokan megsérültek.

Izrael rakétákkal támadta a Hamász vezérét/nagyvilag/20030610izraeli.htmlAz Európai Unió elítélte az izraeli támadást/nagyvilag/20030611azeuropai.html

Szerdán, azaz a jeruzsálemi merénylet napján Egyiptomban éppen azon fáradoznak a közel-keleti politikusok, hogy felélesszék a béketárgyalásokat. Az útitervnek nevezett új nemzetközi békéltető folyamat már a keddi támadás után veszélybe került, az Egyesült Államok, az Európai Unió, a Palesztin Hatóság is elítélte, valamint több szélsőséges iszlám szervezet válaszlépéssel fenyegetőzött.

A konfliktus folytatódik. Az izraeli hadsereg a jeruzsálemi robbantás után egy órával halikoptertámadást hajtott végre a palesztinok lakta Gáza városa környékén. A rakéták megöltek hat palesztint. Egy izraeli adó, a Channel Ten szerint a támadás célpontja Tito Maszud Hamász-aktivista volt, aki meghalt az akcióban.