Nem kárpótolnák a moszkvai túszdráma külföldi áldozatait

Vágólapra másolva!
Bíróság elé került azoknak a külföldi állampolgároknak a kárpótlási ügye, akiket tavaly túszul ejtettek a moszkvai Dubrovka színházban. Kártérítési követeléseiket az orosz kormányzat túlzottnak tartja.
Vágólapra másolva!
Film a Dubrovka színházbeli túszdrámáról/szorakozas/mozi/20030526russian.html

Az orosz pénzügyminiszter sokallja azoknak a külföldi állampolgároknak a kártérítési igényét, akik szenvedő részesei voltak a tavaly októberi moszkvai Dubrovka színház-beli túszejtő akciónak. A pénzügyminisztérium álláspontjáról az Interfax számolt be, az illetékes moszkvai kerületi bírósági forrásokra hivatkozva. A kulfoldi ugyvédek korábban próbaltak bíróságon kívüli egyezségre is jutni, de az orosz kormányzat elutasította őket.

2002. október 23-án több mint 40 fegyveres csecsen harcos rohanta meg a színháztermet a Nord-Ost című darab előadása közben. Azzal fenyegették a túszul ejtett nézőket és színházi dolgozókat, hogy megölik őket, ha az oroszok nem vetnek véget a csecsenek elleni támadásoknak. Az orosz erők körbezárták az épületet, három napon át próbáltak tárgyalni a túszejtőkkel, végül a kommandósok gázzal elkábították a bentlévőket és megrohanták az épületet. Az akcióban azonban nemcsak a gerillák haltak meg, hanem 130 túsz is.