Vágólapra másolva!
Megszűnik az ősi lordkancellári tisztség Angliában az alkotmányos változtatásokkal is járó kormányátalakítás során. Ez a lépés a kommentárok szerint a Lordok Háza majdani teljes felszámolását vetítheti elő.
Vágólapra másolva!

Alkotmányos változtatásokkal járó kormányátalakítást jelentett be csütörtök este a brit miniszterelnöki hivatal. A legnagyobb horderejű változás az, hogy távozik tisztségéből Lord Irvine lordkancellár, a felsőház, vagyis a Lordok Háza elnöke, aki a sajátos brit jogi berendezkedés alapján egyben a legfőbb bírói, valamint a külön nem létező igazságügy-miniszteri poszt birtokosa is volt. A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal közleménye szerint létrejön egyrészt az alkotmányos ügyek minisztériuma, amelyre ráruházzák Lord Irvine néhány eddigi feladatkörét, valamint a skót és a walesi ügyek összevont - eddig két külön tárca által ellátott - funkcióit, másrészt új - az első kommentárok által "amerikai ízűnek" nevezett - legfőbb bírói fórum is létrejön, amelynek tagjait független testület nevezi ki.

A lordkancellár tisztségével a legrégebbi - a miniszterelnöki posztnál is ősibb - brit politikai-jogi poszt szűnik meg. Lord Irvine - csakúgy, mint elődei - a kabinet tagja is volt, azzal együtt, hogy a legfőbb bírói fórumként is tevékenykedő felsőház elnökeként is működött. A rendszert már a hagyománytisztelő Nagy-Britanniában is sokan bírálták, mondván: összeegyeztethetetlen a hatalmi ágak elválasztásának elvével, hogy az igazságszolgáltatási felépítmény első embere egyben a kormány belső kabinetjének egyik vezető tagja, egyszersmind a törvényhozás egyik kamarájának elnöke is.

Az első nem hivatalos londoni kommentárok szerint a lordkancellár posztjának megszűnése előrevetítheti a Lordok Háza egészének valamikori felszámolását is. A nem választott főrendekből álló, de az alsóházhoz hasonlóan pártfrakciókra oszló, az eddigi felemás reformok által már csökkentett jogkörű felső kamara még mindig képes a törvényhozási munka érdemi befolyásolására; nem pénzügyi törvénytervezetek esetében egy évig is halaszthatja valamely tervezet elfogadását. A felsőházban nincs többsége a kormányzó Munkáspártnak.

A személycserék egyébként már a nap folyamán korábban elkezdődtek, amikor Alan Milburn egészségügyi miniszter, Tony Blair kormányfő odaadó híve és a kormány egyik legfiatalabb, modernizáló hajlamú tagja teljes meglepetésre bejelentette lemondását. Ezzel a bejelentéssel a kommentátorok még este sem igen tudtak mit kezdeni; Milburn maga csak annyit mondott, hogy nem tudja összeegyeztetni a poszttal járó "napi 24 órás, heti hét napi elfoglaltságot" a családi élettel, két kisgyermekének nevelésével. Milburn helyére az este bejelentett kormányátalakítás keretében John Reid, az alsóház eddigi vezére - a kormánypárti frakcióvezetőéhez hasonló, annál sokkal szélesebb jogkörű, kabinettagsággal járó sajátos brit parlamenti-kormányzati tisztség eddigi viselője - lépett.