Vágólapra másolva!
Aszlan Maszhadov szakadár csecsen elnök elítéli a csecsen lázadók által végrehajtott öngyilkos merényleteket, de azok folytatódására számít.
Vágólapra másolva!

- Elítéljük az ilyen akciókat, még akkor is, ha azok az ellenségünk ellen irányulnak - jelentette ki Maszhadov az AFP-hez pénteken eljuttatott hangfelvételen. Megismételte, hogy "a csecsen köztársaság hivatalos vezetésének semmi köze sincs ezekhez az akciókhoz". Hozzátette azonban, hogy ezek az öngyilkos merényletek mindaddig folytatódnak, amíg az orosz csapatok el nem hagyják Csecsenföldet.

Egy csecsen nő öngyilkos merényletének következtében legalább 19 ember, köztük több orosz katona vesztette életét június 5-én az észak-oszétiai Mozdokban lévő orosz katonai támaszpont közelében. Május elején két öngyilkos merénylet közel 80 halálos áldozatot szedett Csecsenföldön.

Utóbbiakról azt állította Samil Bászájev, a kegyetlenségéről hírhedt csecsen hadúr, hogy az ő emberei követték el. Maszhadov korábban elhatárolódott Bászájevtől, akit tavaly nyáron meg is fosztott a fegyveres ellenállás katonai parancsnokának tisztétől.

A szakadár elnök idén májusban összeült a csecsen hadurakkal, köztük Bászájevvel, és helyreállították az egységet soraikban. - Egységesebbek vagyunk, mint valaha, és csak egyetlen ellenséget látunk. Csapataink mindennap orosz célpontokra támadnak, és ez csak a kezdet - közölte Maszhadov.

Az 1999. október 1-jén elkezdődött második csecsenföldi háború gerillaharccá alakult át: a csecsen szakadárok folyamatosan lecsapnak az orosz csapatokra, például aknákat és távirányítású pokolgépeket robbantanak.