Augusztus közepétől 20-30 ezer katona érkezik Irakba több mint egy tucat országból, hogy felváltsa az amerikai megszálló erők egy részét. A nemzetközi erők betagozódnak a brit, lengyel és talán még egy ország, India által vezetett hadosztályokba Irak középső és déli részén - írta csütörtöki számában a The New York Times védelmi tisztségviselőkre hivatkozva.

Jelenleg 146 ezer amerikai katona állomásozik Irakban, csak 5 ezerrel kevesebb, mint a háború sűrűjében. Irakban van 12 ezer brit katona is. Paul Wolfowitz védelmi miniszterhelyettes és Peter Pace tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökhelyettese szerdán a képviselőház katonai bizottsága előtt elmondta, hogy mintegy 20 ezer koalíciós katona érkezik Irakba a következő 60-90 napon belül.

Pace tábornok közölte, hogy tárgyalások folynak egy országgal további 10 ezer katona küldéséről. A tábornok nem mondta meg, melyik országról van szó. Elismerték: azután sem könnyű más országoktól katonákat kérni, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának múlt havi határozata minden aggályt elhárított. Washingtonban másfél hónapja még úgy hitték, hogy őszig 30 ezer főre csökkenthetik az amerikai katonák számát Irakban, számításukat azonban keresztülhúzták a bukott rezsim maradék híveinek gerillatámadásai.

A meghallgatáson az ellenzéki demokrata és a kormányzó republikánus képviselők egyaránt korholták a védelmi tisztségviselőket, amiért nem nyertek meg még több szövetségest a teher megosztásához. Irakban napi átlagban egy amerikai vesztette életét azóta, hogy George Bush amerikai elnök május 1-jén befejezettnek nyilvánította a főbb katonai műveleteket.

A kormány minél több koalíciós katonát akar, hogy nemzetközi jelleget adjon Irak megszállásának, és a költségét is csökkentse, amely a törvényhozók adatai szerint havonta 3 milliárd dollárt emészt fel.

Wolfowitz ismételten 200 millió dollárt kért a kongresszustól további iraki rendőri erők kiképzéséhez. Peter Pace tábornok szerint 65 ezer rendőrre lenne szükség, eddig azonban csak 20 ezret tudtak verbuválni és kiképezni.

A Pentagon tervei szerint a koalíciós erők két-három - 10-14 ezer katonából álló - hadosztályt állítanak ki. A britek vezette hadosztályban többek között dán és holland, a lengyelek vezette hadosztályban ukrán, spanyol, hondurasi és salvadori katonák vesznek részt.

A Pentagon tisztségviselői tárgyalásokat folytatnak további országok megnyerése érdekében. Paul Wolfowitz szerint Ankara kész segíteni az iraki újjáépítésben. A The New York Times szerint a török kormány 1200-1800 katonát ajánlott fel.

Peter W. Rodman védelmi államtitkár-helyettes a minap Újdelhiben járt, és India iraki katonai hozzájárulásáról folytatott megbeszéléseket. Az indiai kormány közölte, hogy konzultál a pártokkal, mielőtt döntene az ügyben. Mongólia 180 katonát küld Irakba. "A mongolok 745 év eltelte után visszatérnek Irakba, most azonban békefenntartóként" - idézte a The Washington Times csütörtöki száma Mongólia washingtoni nagykövetét.

A mongol hadsereg Dzsingisz kán unokája, Hülegü vezetésével 1258-ban porig égette Bagdadot. A hódítókat csak mintegy 100 évvel később űzték el.