Szexrabszolgákból élnek az ázsiai terroristák

Vágólapra másolva!
Szexrabszolgaként tartanak fogva közel ezer ázsiai származású nőt Ausztráliában. Az elsősorban Indonéziából, Thaiföldről és Kambodzsából érkező fiatal nőket jól fizető munkákra hívják az országba, majd lakásokba zárva prostitúcióra kényszerítik őket. A rendőrség arra gyanakszik, hogy ázsiai terrorszervezetek állnak a háttérben. Egyelőre azonban csak két sydneyi ausztrál állampolgárt vádoltak meg az ügyben, mert egy lakásban három indonéz nőt kényszerítettek prostitúcióra, akiknek sikerült megszökniük.
Vágólapra másolva!

Három indonéz nő kért segítséget néhány nappal ezelőtt Sydneyben a rendőrségtől, mert fogva tartották őket egy lakásban, és prostitúcióra kényszerítették őket. Az egyik nő a kihallgatáson azt vallotta, hogy külön-külön érkeztek az országba, jól hangzó munkákkal kecsegtették őket.

Volt, akinek azt mondták későbbi fogvatartói, hogy egy PR-cégnél vagy egy étteremben is dolgozhat. Amikor azonban a fiatal nők megérkeztek Sydneybe, a jól fizető állás helyett felvitték őket egy lakásba, majd levetítettek nekik néhány pornófilmet. Miután végingézték a videofilmeket, közölték velük, hogy azt kell majd csinálniuk a vendégekkel, amit az előbb láttak.

Bezárva tartották őket egy lakásban, ahol szexrabszolgaként éltek. Végül egy hétvégén kimehettek a városba. Séta helyett azonban a rendőrségre mentek, és feljelentették két fogvatartójukat, egy 29 éves férfit és 47 éves édesanyját. A rövid nyomozás alátámasztotta az indonéz nők állításait, így azóta már letartóztatták a két kerítőt, és bíróság elé állították őket.

A The Australian című napilap riporterei szerint a három indonéz lány esete nem egyedi, a lap úgy tudja, közel ezer ázsiai nőt csábíthattak az utóbbi időban hamis ígéretekkel és hamis okmányokkal Ausztráliába. A legtöbb esetről azonban nem szereznek tudomást a hatóságok, mert szigorúan őrzik a rabszolgaként kezelt lányokat, akiknek több száz férfival kell szexuális kapcsolatot létesíteniük.

A rendőrség szerint valószínűsíthető, hogy terrorszervezetek állnak a háttérben. Olyan ázsiai maffiacsoportok mozgathatják a szálakat, amelyek korábban - a gyanú szerint - robbantásos merényleteket is elkövettek a térségben, és a prostitúció mellett fegyverkereskedelemmel is foglakoznak.

Az ausztrál kormány három év alatt nyolcmillió dollárral támogatja Indonéziát, Thaiföldet, Mianmart (korábbi nevén Burma) és Kambodzsát, hogy hatékonyabban lépjenek fel a nemzetközi prostitúció ellen.