Megtalálták az eltűnt amerikai katonák holttestét

Vágólapra másolva!
Megtalálták annak a két amerikai katonának a holttestét, akik szerdán tűntek el Irakban. A két katona elrablása kapcsán eddig hat irakit tartóztattak le és hallgattak ki.
Vágólapra másolva!

A két amerikai katona Humvee terepjárójukkal együtt szerdán este tűnt el Balad városából. Az amerikai csapatok azóta kutattak utánuk helikopterekkel és páncélautókkal, míg végül szombaton, Bagdadtól 40 kilométerre megtalálták a holttesteket. A 37 éves Gladimir Philippe őrmester és a 27 éves Kevin Ott elrablása kapcsán három nap alatt hat irakit tartóztattak le és hallgattak ki. A holttestek megtalálásáról további részleteket nem közöltek az amerikai katonai hatóságok

Egy magas rangú amerikai illetékes, aki magát nem kívánta megnevezni, szombaton bejelentette, hogy az elmúlt héten Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátor több mint kilencszáz hívét vették őrizetbe. A vád ellenük az, hogy "megpróbálták aláaknázni az Irak újjáépítésére tett amerikai erőfeszítéseket." Az amerikai tiszt szerint tovább folytatják a "Sivatagi skorpió" hadműveletet az ellenállók felkutatására. A fő cél még mindig a bukott rezsim ötvenöt kulcsfigurájának kézre kerítése, akik közül több mint harmincat már elfogtak.