Kalasnyikovval ismerték el az elnököt Elefántcsontparton

Vágólapra másolva!
Az elefántcsontparti kormány és az ellene lázadó fegyveres csoportok hivatalosan befejezettnek nyilvánították az országot tíz hónapja kettészakító polgárháborút. A háború tavaly szeptemberben robbant ki a nyugat-afrikai országban, amely a világ vezető kakaótermelője, és évtizedeken át Afrika legstabilabb és legvirágzóbb országának számított.
Vágólapra másolva!
Forrás: ==
Laurent Gbagbo

Az elnöki palotában hevenyézett módon megrendezett ceremóniában a lázadók vezetői átnyújtottak Laurent Gbagbo elnöknek egy Kalasnyikov gépfegyvert, annak jeléül, hogy hajlandóak elismerni őt, írta a BBC News.

Pár hónappal ezelőtt még keményen küzdöttek a lázadók azért, hogy megfosszák az elnököt a hatalomtól. Nagyon valószínű, hogy az Elefántcsontpartra látogató ENSZ-delegáció győzte meg a feleket a békülésről.

A lázadások előzménye egy államcsínykísérlet volt, amelynek résztvevői el akarták távolítani a hatalomból Laurent Gbagbo államfőt. A harcokban ezrek vesztették életüket és egymillió ember hagyta el otthonát.

Januárban mindazonáltal a felek aláírtak egy békemegállapodást, amelyet Franciaország dolgozott ki. Ezt követően ideiglenes kormány alakult. A tűzszünetet francia és nyugat-afrikai katonák ellenőrizték, de azt a szembenálló felek sorozatosan megsértették.

Tovább drágult a kakaó/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20021014tovabb.htmlElefántcsontpart a világ legnagyobb kakaótermelő országa.

A pénteken közzétett közlemény szerint a háború aznap befejeződött, és arra szólítja az ország területén élőket, hogy maradjanak a béke útján. Miután a kormányerők és az ellenzék képviselői nyilvánosan felolvasták a közleményt, televíziós beszédet mondott Gbagbo elnök is, és ebben méltatta, hogy ismét nyugalom és béke köszöntött az országra - írta az AP hírügynökség. Az elnök amnesztiát hirdetett mindazok részére, akik részt vettek a lázadásban, és a kormányba helyezte vissza néhai, lázadók soraiba állt minisztereit.

A béke azonban még nagyon ingatag lábakon áll: szombaton reggel Gbagbo-párti fiatalok gyűltek össze a fővárosban, hogy tiltakozzanak a lázadók soraiból kikerülő miniszterek ellen, és azt hangoztatták, hogy megverik őket, ha az utcára merészkednek.