Schröder lemondhatja olaszországi nyaralását

Vágólapra másolva!
Gerhard Schröder német kancellár olaszországi nyaralásának lemondásával fenyegetőzik, ha büntetlenek maradnak egy római államtitkár német turistákra tett megjegyzései - jelentette hétfőn a Der Tagesspiegel című berlini lap, előzetesen közreadva információját.
Vágólapra másolva!

Stefano Stefani, a gazdasági minisztérium államtitkára az olasz Észak önállósodását sürgető Északi Liga lapjának, a Padaniának úgy nyilatkozott, hogy a német turisták "a nyári szabadság idején hangoskodva, arrogáns magabiztosságtól ittasan benépesítik strandjainkat".

Stefani szerint a németek "egyforma szupernacionalista szőkék, akik lármázva rászabadulnak strandjainkra". Béla Anda kormányszóvivő a Der Tagesspiegelnek úgy nyilatkozott, hogy "amennyiben ezek a kijelentések az olasz kormány helyeslésére találnak, és következmények nélkül maradnak, a kancellár lemondja tervezett olaszországi nyaralását".

- Hihetetlen kijelentések ezek az olasz kormánynak a turizmusért felelős államtitkára részéről. Általánosító megjegyzések minden némettel szemben, akik szívesen töltik szabadságukat Olaszországban - jelentette ki a szóvivő, megjegyezve: mindenki tudja, mennyire kedveli a német kancellár Olaszországot, "ezt a nagyszerű országot, barátságos embereivel és kimagasló kultúrájával együtt".

A múlt héten már volt egy német-olasz nyilatkozatpárbaj. Silvio Berlusconi, az EU-elnökséget a hónap elején fél évre átvevő Olaszország miniszterelnöke a strasbourgi Európai Parlamentben azt ajánlotta Martin Schulz német képviselőnek - utóbbi Berlusconit érintő indulatos bírálata után -, hogy vállalja el a kápó szerepét egy most készülő, koncentrációs táborban játszódó filmben.

Berlusconi az eset után felhívta Schrödert, s a német kancellár kollégájának sajnálkozását bocsánatkérésnek tekintette. Az olasz kormányfő azonban később Rómában leszögezte: nincs bocsánatkérésről szó, ő csak amiatt sajnálkozott, hogy "ironikusnak szánt viccét" félreértették.