Kólát és tejet követelt 19 év kóma után

Vágólapra másolva!
Egy amerikai férfi közel húsz év kómás állapot után ébredt ismét tudatára. A férfi azt hiszi, hogy az Egyesült Államok elnöke még mindig Ronald Reagan, Bill Clinton pedig arkansasi kormányzó. Bár memóriája tökéletesen működik - emlékszik például rég meghalt nagyanyja telefonszámára -, most közel húszéves lemaradást kell bepótolnia. Magyar orvosok szerint az eset elég valószínűtlen. Retteghy Tibor, az Országos Traumatológiai Intézet intenzív osztályának főorvosa szerint a világon még nem volt olyan beteg, aki egy évnél hosszabb idő után épült volna fel a kómából és akinek az esetét szakmailag is elfogadhatóan dokumentálták volna. 
Vágólapra másolva!
Forrás: ==
19 év után kólát kért

Az arkansasi Terry Wallis 19 év után ébredt fel a kómából - írja a New York Times. A férfi alig 20 éves volt, mikor egy súlyos autóbaleset után kómába esett. Három hónapig semmilyen kapcsolata nem volt a külvilággal. Ezután szemei mozgatásával és morgásokkal tudott ugyan kommunikálni, de még mindig öntudatlan állapotban volt. Egészen június közepéig, amikor megszólalt - írja a lap.

A New York Times szerint június 13-án, majdnem 19 teljes év után a férfi - akit egy ideggondozó otthonban láttak el - azt mondta, "Mama". Pár nappal hazaengedése után egy Pepsit kért, majd tejet akart inni a reggelihez. A férfi a lap szerint azt mondta, nagyon örül, hogy újra tud beszélni, és megismerheti a világot, ugyanakkor nem tudja megmagyarázni, hogy mi okozta életében a közel húszéves üresjáratot. Nekem soha nem volt balesetem - mondta.

A New York Times úgy tudja, hogy a férfi memóriája a balesetéhez kapcsolódó emlékeken kívül teljesen ép. Emlékszik például régen elhunyt nagyanyja telefonszámára is. James Zini, a férfi pszichiátere szerint ennek ellenére azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Wallis szellemi képességei valaha is a régiek lesznek-e.

Retteghy Tibor, az Országos Traumatológiai Intézet intenzív osztályának főorvosa szerint ugyanakkor valószínűtlen, hogy Terry Wallis valóban 19 év kóma után tért volna magához. Retteghy szerint elképzelhető ugyan ilyen eset, de nem túl nagy a valószínűsége, hogy valaki egy évnél hosszabb kóma után felépüljön. Wallis esetéről a főorvos annyit mondott: elég hihetetlennek hangzik.

Retteghy szerint az orvostudomány mai álláspontja az, hogy egy évnél hosszabb kómából nem lehet a beteg és környezete számára is kielégítő módon felépülni. Ilyen hosszú kóma után ugyanis nem lehetne megfelelően szocializálni már a betegeket - mondta. A főorvos elképzelhetőnek nevezte, hogy ez az álláspont változni fog, de - mint mondta - biztos, hogy nem az ilyen extrém esetek hatására.

A kómás betegeknél előre nem lehet kiszámítani, hogy felépülnek-e valaha állapotukból - mondta a főorvos. Ugyanakkor úgy vélte, hogy korrekt műszeres vizsgálatokkal az egy évnél rövidebb ideig kómában lévő betegeknél azt meg lehet állapítani, hogy van-e esély a gyógyulásra. Egy év elteltével azonban már nem.

Retteghy szerint ráadásul sem orvosi, sem emberi szempontból nem elfogadhatóak a Wallis esetéhez hasonló, csodás gyógyulásról szóló hírek. Az ilyen esetekből ugyanis a kómás betegek hozzátartozói reményt merítenek. Sokszor még kilátástalan helyzetben is azt gondolják az ilyen hírek hatására, hogy van esély a gyógyulásra.

A főorvos szerint sem Magyarországon, sem a világon máshol nem volt ilyen, orvosilag is elfogadható, jól dokumentált gyógyulás. Retteghy tud olyan esetről, amikor egy korábbi betegükről hosszú kómás állapot után láttak olyan híreket az újságokban és a tévékben, hogy meggyógyult és járni kezdett. A főorvos szerint azonban az ilyen eseteket is kritikusan kell kezelni, mivel a legtöbbször otthon ellátott betegek állapotát csak családtagjaik látják egyre jobbnak. Ők viszont Retteghy szerint nem tudják objektíven megítélni a helyzetet.

Ha Wallis gyógyulása mégis igaz, rengeteg újdonsággal kell megbarátkoznia. Elsőként 19 éves lányával, aki balesete idején még csak hathetes volt. A BBC szerint azonban nem lesz nehéz közös témát találniuk, mivel a férfi balesete idején is azok a zenészek - a U2, Madonna, Michael Jackson - voltak a legismertebbek, akik még ma is hódítanak.

A BBC szerint a férfi meg van győződve arról, hogy az Egyesült Államok elnöke Ronald Reagan, az arkansasi kormányzó pedig Bill Clinton, aki azóta már kétszer is volt elnök. Bár Wallis még a hidegháború idején került kómába, időközben a nemzetközi politikai helyzet is teljesen megváltozott: a hidegháború véget ért, a berlini falat lebontották, a Szovjetunió és a szocialista blokk pedig megszűnt. Wallis nem tud a két iraki és az afganisztáni háborúról és a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokról sem.

Meglepő lehet Wallis számára az is, hogy a világon mindenhol elterjedtek a számítógépek. Az Apple ugyanis 1984-ben még épp csak bemutatta az első olyan személyi számítógépet, amelyet egérrel lehetett irányítani és grafikus kijelzője volt. Az internet pedig még csak néhány amerikai egyetem belső hálózata volt.