A csatlakozás után a fiatalok fele dolgozna külföldön

Vágólapra másolva!
A továbbtanulást tervező középiskolások több mint fele - 53 százaléka - szeretne külföldön is dolgozni az uniós csatlakozás után. A lányok a néhány hónaposra, míg a fiúk a hosszabb külföldi munkavállalásra nyitottabbak.
Vágólapra másolva!

Magyarország uniós csatlakozását a felvételizni szándékozók 39 százaléka feltétlenül, 40 százaléka valószínűleg támogatná. Kevéssel több mint tizedük nyilatkozott úgy, hogy valószínűleg nemmel szavazott volna, nyolc százalék pedig feltétlenül ellenzi a csatlakozást. A diákok 15 százaléka nem tudja, hogy Magyarország mikor lesz EU-tag: hat százalék szerint idén, öt százalék szerint 2005-ben.

A csatlakozás után 53 százalékuk tervezi, hogy munkát vállal külföldön - derül ki a a Felvételi Információs Szolgálat országos, reprezentatív felméréséből, amelyben közel 27 ezer diák vett részt. A vidékiek szívesebben tanulnának, illetve dolgoznának a határokon túl, a nemek között pedig a tartózkodás időtartamában mutatkozik különbség: a lányok néhány hónapot, a fiúk hosszabb időt töltenének külföldön.

A diákok 45 százaléka pedig azt tervezi, hogy néhány hónap erejéig kipróbálja más országok egyetemeit is. A tervezgetést befolyásolja a nyelvtudás is. A nyelvvizsgával rendelkezők sokkal lelkesebbek a külföldi tanulás, illetve munka iránt - derül ki a felmérésből, amit a Népszabadság közöl.