Milliók szenvednek az indiai árvíz miatt

Vágólapra másolva!
Közel hárommillió embert érintenek a monszunesők okozta áradások az indiai Asszam államban. Eddig legalább 200 ember vesztette életét az árvizek miatt, de az áldozatok száma ennél jóval magasabb is lehet.
Vágólapra másolva!

Közel hárommillió embernek kellett elhagynia otthonát a Brahmaputra és mellékfolyóinak áradása miatt az indiai Asszamban. A folyó hétfőn 1,21 méterrel emelkedett a legmagasabb készültségi szint fölé. Az állam 24 kerületéből 20-ban komoly károkat okozott az áradás, ami több mint félmillió ember otthonát, utakat, hidakat és vasúti pályákat mosott el. Az árvíz több száz települést zárt el a külvilágtól.

Az utóbbi hetek monszunesői okozta heves áradások miatt legalább 200 ember vesztette életét, ám a hivatalos szervek szerint az áldozatok számát csak hozzávetőlegesen lehet megállapítani, segélyszervezetek szerint a halottak száma ennél jóval magasabb is lehet. A hatóságok katonai egységek és civil önkéntesek segítségével próbálják meg menteni az embereket. Nehezíti a helyzetet, hogy a nedves közeg igen kedvező különböző betegségek terjedésének. A helyi lakosok járványoktól és éhezéstől tartanak.

Az árvíz miatt a hétvégén több mint 50 állatot - köztük szarvasokat, kígyókat és egy kiselefántot - kellett kimenteni a Kagiranga Nemzeti Park elárasztott területéről.

A Brahmaputra Ázsia egyik legnagyobb folyója, Tibetben ered, és körülbelül 650 kilométer hosszan húzódik egészen a Bengáli-öbölig, javarészt Asszam területén.