Vágólapra másolva!
Olaszországi vakációra hívta meg Gerhard Schröder német kancellárt pénteken Berlinben Romano Prodi, az Európai Bizottság olasz elnöke. Schröder hajlandó ellátogatni Itáliába, de mint mondta, előtte engedélyt kér Berlusconi olasz miniszterelnöktől.
Vágólapra másolva!

A német kancellár jelezte, hogy valószínűleg eleget tesz az augusztus végi veronai zenei fesztiválra szóló meghívásnak. Schröder ugyanakkor ironikusan hozzátette: meg fogja kérdezni Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt, hogy van-e kifogása a látogatás ellen. Ha nincs, akkor Schröder, reményei szerint, talál időt és eleget tesz Prodi meghívásának.

- Szeretem az országot, és tisztelem lakosait - hangsúlyozta Schröder, aki Olaszországot nagy kultúrával és történelemmel rendelkező országként jellemezte. A német kancellár nemrégiben lemondta tervezett olaszországi nyaralását Stefano Stefani olasz idegenforgalmi államtitkárnak a németekre tett sértő megjegyzései miatt.

Berlusconi - a Valéry Giscard d'Estaing volt francia elnökkel, az európai konvent elnökével pénteken Rómában tartott sajtóértekezleten kérdésre válaszolva - közölte, hogy a német kancellár, csakúgy mint minden német állampolgár, mindig szívesen látott vendég Olaszországban. - Schrödernek nem kell megkérdeznie engem, mindig szívesen látjuk - mondta az olasz kormányfő.