A szerb parlament pénteken elfogadta a központi bank működését szabályozó törvényt. Mladjan Dinkic jegybankelnök várhatóan hamarosan távozni kényszerül a pénzintézet éléről.

Miután az idén február 4-én megszűnt létezni Jugoszlávia, a jugoszláv jegybank szerbiai jegybankká vált, mivel az új államközösségnek, Szerbia-Montegrónak nincs központi pénzintézete. A szerb jegybank működését eddig a korábbi jugoszláv törvény szabályozta, s péntektől már külön jogszabály rendelkezik a pénzintézet jogköreiről és működésének rendjéről.

Dinkic és Bozidar Djelic pénzügyminiszter között az elmúlt napokban ádáz vita folyt a törvényről: az előbbi azt állította, hogy a jogszabály elfogadásával megszűnik a pénzintézet függetlensége, az utóbbi viszont ezt cáfolta, arra hivatkozva, hogy a jogszabály kidolgozásakor figyelembe vették mind a Nemzetközi Valutaalap, mind a Világbank javaslatait. A viták ellenére a parlament meggyőző többséggel szavazta meg pénteken a törvényt. A jogszabály szerint a jegybank független és önálló lesz, tevékenységéért a parlamentnek tartozik felelősséggel. A jegybankelnököt öt évre választja meg a parlament, a törvényhozás pénzügyi bizottságának javaslatára.

A pénzintézet vezetője nem lehet parlamenti képviselő, kormánytag, szakszervezeti vezető, de párttag sem. Az utóbbi feltételt Dinkic nem teljesíti, mivel alelnöke a G17 Plus pártnak, bár elvileg ideiglenesen befagyaszthatja párttisztségét. A jegybank politikáját a monetáris bizottság irányítja, amelynek a jegybankelnökön kívül tagjai a pénzintézet alelnökei. A bank felügyeletét a külső szakértőkből álló jegybanki tanács látja el, tagjait ugyancsak a parlament választja meg.

A jegybankelnök részt vehet a kormány ülésein és a pénzügyminiszter ugyancsak részt vehet a monetáris bizottság ülésein, de egyiküknek sem lesz szavazati joga. Az állam legfeljebb a megelőző három év költségvetési átlagának öt százalékával lehet adós a jegybanknak. A parlament pénzügyi bizottsága várhatóan már hétfőn javaslatot tesz az új jegybankelnökre. Nyilvánvaló, hogy Dinkicnek távoznia kell a pénzintézet éléről, mivel az elmúlt napokban súlyos vádakkal illette a kormányt, s csütörtökön magyar rendőrségi dokumentumokra hivatkozva állította, hogy pénzmosással foglalkozott a kormányfő nemzetbiztonsági tanácsadója és a miniszterelnöki kabinet volt vezetője.

Dinkic érdemei közé sorolják egyebek mellett, hogy megteremtette a stabil és konvertibilis dinárt, csaknem nyolcszorosára emelte a jegybanki devizatartalékot és visszanyerte a polgárok bizalmát a szerbiai bankrendszer iránt.