Megkezdődött a casablancai merénylők pere

Vágólapra másolva!
Megkezdődött a pere hétfőn Marokkóban annak az 52 muzulmán szélsőségesnek, akik a vád szerint részt vettek az észak-afrikai országban májusban elkövetett pokolgépes merényletsorozat megtervezésében és kivitelezésében.
Vágólapra másolva!

Május 16-án éjjel tizenkét öngyilkos merénylő öt robbantást követett el majdnem egyidejűleg a tengerparti Casablanca városában. A terrorcselekmény - az elkövetőket leszámítva - 32 halálos áldozatot követelt, csaknem százan megsebesültek.

A terroristák egy részét azzal vádolják, hogy közük volt a casablancai robbantásokhoz, más részüket pedig azzal, hogy további merényletek elkövetését tervezték több, turisták által látogatott marokkói városban. A példátlan biztonsági intézkedések mellett megkezdett perben a bíróság Marokkó múlt hónapban hatályba lépett terrorizmusellenes törvénye alapján jár el, amely lehetővé teszi halálbüntetés kiszabását mindazok számára, akiket bűnösnek találnak gyilkosság vádjában. Miután a védőügyvédek további felkészülési időt kértek, a bíróság későbbre halasztotta az érdemi tárgyalások kezdetét.

A vádlottak első 16 fős csoportja - köztük három öngyilkos merénylő, aki túlélte a május 16-i robbantásokat - pénteken jelenik meg a bírák előtt. A bíróság elé állított személyek mindegyike a Szalafija Dzsihádija nevű titkos szervezet tagja. A csoportról a marokkói hatóságok azt gyanítják, hogy kapcsolatban áll az Oszama bin Laden vezette al-Kaida terrorszervezettel. Múlt héten a Szalafija Dzsihádija tíz tagját ítélte halálra egy marokkói bíróság.