Tovább gyűrűzik a szerbiai pénzmosási botrány

Vágólapra másolva!
Ellenvádak özönét zúdította hétfőn a G17 Plus szerbiai párt vezetőire és családtagjaira a pénzmosás gyanújába keveredett két szerbiai kormánytisztviselő. Mladjan Dinkic jegybankelnök, a G17 Plus alelnöke által kirobbantott botrány száznyolcvan fokos fordulatot vett.
Vágólapra másolva!

A pénzmosással kapcsolatba hozott Zoran Janjusevic miniszterelnöki nemzetbiztonsági tanácsadó és Nemanja Kolesar volt miniszterelnöki kabinetfőnök közös sajtótájékoztatóján visszaélések sorozatával vádolta meg Dinkicet, pártjának elnökét, Miroljub Labust és családtagjaikat. Azt állították, hogy a törvénytelenségekre még a meggyilkolt miniszterelnök, Zoran Djindjic hivatalában szolgálva derítettek fényt.

Janjusevic szerint Labus veje, Dusan Lalic a jegybank alkalmazottjaként a Beogradska Banka pénzintézet egyik törvénytelen ügyletének a szereplője. A másik vád az, hogy Labus révén több személy kedvező feltételek mellett váltotta ki Jugoszlávia Londoni Klubbal szemben fennálló adósságát, s az ügyletet az Antexol Treid nevű ciprusi cégen át bonyolították le.

A pénzmosással gyanúsított két kormányilletékes Dinkicet egy körözött személlyel hozta kapcsolatba, s pellengérre állították a jegybankelnök feleségét is. A tanácsadó szerint Tanja Dinkic arra kérte őt, hogy állíttassa le a cégbírósági eljárást egy biztosítótársaság ellen, amelyben ő és Labus vezető tisztséget foglalt el.

Kolesar szerint Labus és Dinkic egy Marshall-szigeteki off-shore cégen keresztül törvénytelenül finanszírozza a G17 Plust, s saját vagyonukat gyarapítják a jegybank technikai felszereléseinek beszerzésére elkülönített összegből.

Janjusevic közölte, hogy a visszaéléseket bizonyító dokumentumokat hétfőn átadták az ügyészségnek és a kormánynak. Mladjan Dinkic birtokába jutott magyar rendőrségi dokumentumokból idézve a múlt hét csütörtökön azt állította, hogy Janjusevic és Kolesar közel 1,88 millió eurót mosott tisztára a Myron Sales nevű, Seychelle-szigeteken bejegyzett cégen keresztül, amely bankszámlája fölött a nemzetbiztonsági tanácsadó rendelkezett.

A Myron Salestől 400 ezer euró érkezett a tanácsadó belgrádi bankszámlájára, s 289 ezer euró landolt a volt kabinetfőnöknél. A két kormányilletékes hétfőn ismét cáfolta, hogy pénzmosással foglalkozott. Mindketten azt hangoztatták, hogy a több százezer eurós átutalások törvényesek voltak. Kolesar szerint a bankszámlájára érkezett pénzt a húsz éve külföldön élő szülei utalták át neki, hogy esküvője után vegyen lakást.

Janjusevic szerint az ő számlájára is törvényesen érkezett a pénz, s ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy nem egy kódolt számlatulajdonoshoz, hanem személyesen az ő nevére jött az összeg.