Vágólapra másolva!
Megrökönyödést váltott ki Cipruson az a kellemetlen felfedezés, hogy féltve őrzött államtitkok hevertek napokon át szemeteszsákokban egy nyilvános lépcsőházaknában. A papírok között fegyvervásárlási bizonylatok, külföldi titkosszolgálatokkal kötött szerződések is előfordultak.
Vágólapra másolva!

A több ezer oldalnyi, szigorúan bizalmas felirattal ellátott dokumentumokra az egészségügyi minisztérium melletti lépcsőházaknában bukkant rá egy újságíró. Az iratok nemzetbiztonsági szempontból olyan kényes információkat tartalmaztak, mint például az Oroszországból való fegyverbeszerzés ügye, a Görögországgal kötött katonai megállapodások, a titkosszolgálatok jelentései izraeli ügynökök működéséről két nagy ciprusi kikötőben és legalább hat kormányülés jegyzőkönyve.

Az 1974-es török invázió óta kettéosztott földközi-tengeri szigetországban a görög és a török országrészt elválasztó demarkációs vonal a legszigorúbban őrzött térség Európában, és a hatóságok a lehető legszigorúbban őrzik az államtitkokat.

A Reuters brit hírügynökség szerint a fekete szemeteszsákokban összegyűjtött iratokat az egészségügyi minisztériumból selejtezték ki, hogy a miniszter és a főigazgató irodáinak több helyet biztosíthassanak az épületben. Az iratokat egy kórház égetőkemencéjében kellett volna megsemmisíteni, de a berendezés éppen akkor elromlott. A ciprusi kormány a rendőrségi vizsgálat befejeződéséig nem hajlandó nyilatkozni az ügyről, az ellenzék azonban már előre követeli Dina Akkelidu egészségügyi miniszter fejét.