Irán: vezető al-Kaida-tagokat fogtak el

Vágólapra másolva!
Iráni fogságban van az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat több fontos tagja - jelentette be szerdán Ali Juneszi hírszerzési miniszter. Irán cáfolja Bush amerikai elnök vádjait, miszerint az ország támogatja a terrorizmust.
Vágólapra másolva!

Az afganisztáni tálib rendszer összeomlása óta Irán "nagy számban" tartóztatta le az al-Kaida terrorhálózat tagjait, köztük az Oszama bin Laden vezette csoport néhány magas rangú alakját - közölte a hírszerzési miniszter. A miniszter nem nevezte meg az őrizeteseket, és nem volt hajlandó kommentálni azokat a médiajelentéseket sem, amelyek szerint közöttük van Ajman az-Zavahiri, az al-Kaida második számú vezetője, Szulejman Abu Gait, a szervezet szóvivője és Szaif al-Adil biztonsági főnök.

Juneszi elmondta, hogy sokat közülük kiadtak származási országuknak, többeket kiutasítottak Iránból, de számosan maradtak fogságban - "a csoport vegyes: nagy és kis halak egyaránt". "Ahogy információt kapunk az al-Kaidához kötődő emberekről, azonnal hírszerzési akciót indítunk, és letartóztatjuk őket. Megingathatatlan magatartást tanúsítunk e kérdésben, mert ez kötelességünk is" - tette hozzá teheráni sajtótájékoztatóján Juneszi.

Abdulvahid Muszavi Lari belügyminiszter később úgy nyilatkozott, hogy Teherán a fogságban lévő al-Kaida-tagok egy részét hamarosan kiadja hazájuknak, a többiek felett azonban maga fog ítélkezni. Iráni tisztségviselők még júniusban bejelentették, hogy őrizetükben vannak a terrorszervezet tagjai, és néhányukat már azonosították.

Teherán korábban közölte, hogy még a múlt hónapban külföldi - köztük brit - hírszerzőkkel tanácskoztak a fogvatartottak sorsáról. George Bush amerikai elnök hétfőn azzal vádolta Szíriát és Iránt, hogy menedéket nyújt terroristáknak. Kedden Kamal Harazi iráni külügyminiszter visszautasította a vádat, és közölte: Teherán harcol a terrorizmus ellen.