Heves földrengés Japánban

Vágólapra másolva!
Kétszázhatvanhat sérültje van a legutóbbi jelentések szerint a Japán északkeleti részén szombat reggel történt erős földrengésnek. A sérültek többsége könnyebb sérüléseket szenvedett, két személynek azonban súlyosabb fejsérülésekkel került kórházba.
Vágólapra másolva!

A Richter-skála szerint 6,2-es erősségű földrengés földcsuszamlásokat okozott a Tokiótól háromszáz kilométernyire északra lévő Mijagi kormányzóságban. Mintegy százezer ház maradt áram nélkül, és számos ház megrongálódott - jelentette japán tömegtájékoztató eszközökre hivatkozva az AP és a Reuters.

A földrengés epicentruma a tengerfenék alatt tíz kilométer mélységben volt a kormányzóság északi részén - írta a BBC. Szökőárveszélyt nem jeleztek. A térséget órákkal előbb egy valamivel gyengébb rengés is megrázta. Szombat reggelig több erős utórengést észleltek.

A földmozgások jelentős károkat okoztak a kormányzóság úthálózatában: hidak omlottak össze, utak töredeztek össze.

Mijagi kormányzóságban éppen két hónappal ezelőtt volt egy, a Richter skála szerint 7-es fokozatú földrengés, amelynek több mint száz sérültje volt és jelentős károk keletkeztek.

A BBC megjegyezte: ez a földrengés Japánban a kisebbek közé tartozott, bár így is képes volt óriási károkat okozni. Az 1995-ös Kobe-i földrengés óta azonban - amikor 6000 ember halt meg - a szakemberek felkészültek az ilyen földrengésekre.

A kutatók ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy Tokió térségében is lehet számítani erős földrengésre, bár ez valószínűleg csak későbbre várható.